Vonatkimaradás okozott fennakadásokat a hétvégén Kárpátalján

Nem indult a Técső–Ungvár, valamint az Ungvár–Huszt útvonalon közlekedő Edelvejsz vonatjárat szeptember 4-én.

A járatok kimaradásáról nem adtak ki semmilyen előzetes tájékoztatást, még az Ukrzaliznicja hivatalos honlapján sem jelentették be. A vasútállomásra érkező diákok csak a pénztáraknál szembesültek a problémával, ahol a vasúttársaság dolgozói technikai okokkal indokolták a járatkimaradást. Ennek következtében a hétvégére hazautazni készülő diákok többsége nem tudott eljutni otthonába.

Ezek a vonatjáratok népszerűek a diákok és a hallgatók körében, mivel a jegy számukra mindössze 11 hrivnyába kerül, és a menetrend szerinti, 14:3O-as indulási idő tökéletesen illeszkedik a pénteki órák és előadások végéhez.

Az autóbusz-állomásokon kaotikus állapotok uralkodtak, mivel a buszokon nem volt elég hely a diákok számára. Akadt olyan is, aki a hétvégét Ungváron töltötte, mivel nem maradt pénze a drága buszjegy megvásárlására.

Ez a mostani nem első eset, már többször előfordult bejelentés nélküli járatkimaradás.

Kárpátalja.ma