Zelenszkij a szakadár területeken élők átjárásának könnyítésére utasította a kormányt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn rendeletben utasította a kormányt, hogy tegyen intézkedéseket, hogy megkönnyítse a Donyec-medencei szakadár területeken élő polgári lakosok átjárását ukrán ellenőrzés alatt álló területre.

A rendelet szövege szerint – amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetett – a kormánynak haladéktalanul intézkedéseket kell kidolgoznia a Donyeck és Luhanszk megye „ideiglenesen megszállt területeiről” a ki- és belépés megkönnyítésére a magánszemélyek számára, valamint az áruszállításra vonatkozóan is.

Ezen felül az államfő utasította a kabinetet: szervezze meg, hogy a front menti átkelőhelyeken legyen orvosi elsősegélynyújtó állomás, valamint a mozgáskorlátozottak és más fogyatékossággal élő emberek számára megfelelő szakszerű segítség.

Az átkelőkön az utóbbi időben többször előfordult, hogy a hosszú várakozás miatt – főként idős és beteg emberek – rosszul lettek, és történtek halálesetek is amiatt, hogy nem kaptak időben orvosi segítséget.

Zelenszkij korábban több nyilatkozatában is azt hangoztatta, hogy Kijevnek javítania kell a kapcsolattartást a szakadár területeken élőkkel. Ennek egyik fontos eleme az átjárás megkönnyítése számukra. Szerinte az Ukrajnához való lojalitásukat az biztosítaná, ha látnák, hogy az ukrán ellenőrzésű oldal gazdaságilag, infrastrukturálisan fejlődik, azaz a kijevi kormányzat jobb életkörülményeket biztosít az embereknek, mint a Moszkva által támogatott szakadár vezetők.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pár hónapja elrendelte, hogy a Donyec-medencében élők könnyített eljárással kapjanak orosz állampolgárságot, miközben az ukrán jogszabályok nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét. Egyes források szerint a szakadár kelet-ukrajnai területeken élők közül már mintegy 100 ezren folyamodtak orosz állampolgárságért.