Kezdőlap » Kárpátalja » Közélet » Zelenszkij újévi fogadalma: indul az elnökválasztásokon

Zelenszkij újévi fogadalma: indul az elnökválasztásokon

A színész, komikus Volodimir Zelenszkij december 31-én, újév előtt néhány perccel jelentette be az 1+1 országos tévécsatornán indulási szándékát.

Népszerű show-ja, a Vecsernyij kvartal (Esti kerület) újévi műsorának szünetében jelentette be a hírt. Miközben természetesen a műsor, mint korábban úgy most is a jelenlegi politikai elit kifigurázására épült, vagyis kiváló kampányanyagnak bizonyult.

Felszólalását a csatorna ugyanakkor vetítette, mikor a jelenlegi elnök újévi köszöntőjét adták az országos csatornák, így most az 1+1 csak éjfél után néhány perccel publikálta Petro Porosenko óévbúcsúztató újévi köszöntését.

Zelenszkij megígérte, hogy indul a választásokon és – elmondása szerint – ő az ígéreteit be is tartja. Felszólalásában három lehetőségről beszélt: élni az országban, úszni az áramlattal és semmit sem tenni; külföldön dolgozni és az itt élő hozzátartozóinkat segíteni, vagy összefogni és együtt, közös erővel változtatni az országunkon.

A korábbi közvélemény-kutatások szerint a komikusnak nagy esélye van a 2019-es elnökválasztásokon. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) felmérése alapján a 2018 november végi, december eleji állás szerint: az első fordulóban Julija Timosenkóra, az ellenzéki Haza párt vezetőjére a biztos szavazók 21,2%-a (az összes megkérdezett 11,9/-a) szavazna, Volodimir Zelenszkij színész, humoristára 14,6% (8,2%), Petro Porosenko elnökre 11,6% (6,5%), Jurij Bojko oroszbarát ellenzékire 11% (6,2%), Oleh Ljaskóra, az ellenzéki Radikális Párt vezetőjére 8,7% (4,9%), Anatolij Hricenko ellenzéki politikusra, volt védelmi miniszterre pedig 8,2% (4,6%). A többi jelölt támogatottsága 5% alatti.

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Emelkedett az oroszországi házomlás áldozatainak száma

A legfrissebb adatok szerint hétre emelkedett a magnyitogorszki házomlás halálos áldozatainak száma, harminchét embert továbbra is eltűntként tartanak számon –...

Close