Zelenszkijék közzétették, hogyan készülnek fellépni a korrupció ellen

Volodimir Zelenszkij ukrán ellenzéki elnökjelölt kampánycsapata vasárnap közzétette az interneten azokat a lépéseket, amelyekkel szerintük megfékezhető a kiterjedt korrupció Ukrajnában.

Az elnökválasztás egy hete megtartott első fordulóját a nem hivatalos végeredmény szerint Zelenszkij, a Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt jelöltje nyerte több mint 30 százalékos eredménnyel. A második Petro Porosenko hivatalban lévő elnök lett a voksok 15,95 százalékával, így ők ketten jutottak be az április 21-i második fordulóba.

„Nem kell feltalálni a biciklit. Régóta ismert, hogy mit kell tenni. Egyszerűen eddig sohasem volt meg hozzá a politikai akarat – hangsúlyozta a humorista-producer kampánycsapata a Telegram hírmegosztó portákon közzétett írásában.

A csapat az ítélkezés függetlenségének megvalósítása érdekében javasolja egy legfelsőbb gazdasági bíróság külföldi szakértők bevonásával történő felállítását, továbbá azt, hogy az erőszakszervezetek hatásköre ne terjedjen ki ezentúl gazdasági jellegű bűncselekményekre, vagyis ne ők indítsanak eljárást és folytassanak nyomozást, hanem az ilyen ügyekre létrehozott független korrupcióellenes hatóságok. Ez utóbbiakat ugyanakkor független nemzetközi bizottságok pályázati eljárással hoznák létre.

Már tavaly nyáron megszavazta az ukrán parlament a Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság létrehozásáról szóló törvényt, a testület azonban máig nem állt fel.

Alapelvként fogalmazták meg Zelenszkijék, hogy a büntetésnek olyan súlyosnak kell lennie, amely felülmúlja a korrupcióból származó hasznot. Ezért szigorítani kell a jelenlegi büntetéseken, egyaránt büntetni a gazdasági szabálysértéseket, és azokat az állami tisztségviselőket, akik hivatalukkal visszaélve gyakorolnak nyomást vállalkozókra. A korrupcióért elítélt állami tisztségviselők esetében kiegészítő büntetésként bevezetnék a teljes vagyonelkobzást és az örökös eltiltást attól, hogy állami tisztséget töltsenek be. Korrupciós eljárások esetében tiltanák az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést.

Ezen felül pénzjutalommal ösztönöznék a lakosságot a korrupció leleplezésére.

Szükségesnek tartják a parlamenti képviselők mentelmi jogának megszüntetését is. Ezen túlmenően pedig szorgalmazzák, hogy az államigazgatás minél több szolgáltatást tegyen elérhetővé az üzleti élet képviselőinek elektronikusan, mobiltelefonon.