’56-ra emlékeztek az egykori koronavárosban

A Visk Jótékonysági Alapítvány szervezésében október 28-án az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak. A rendezvény a délelőtti órákban a Kölcsey Ferenc Középiskolában kezdődött, ahol rendhagyó történelemórára és filmvetítésre várták az érdeklődőket.

Az esemény kezdetén Darvai Csilla iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezte ki, hogy az iskola diákjai ilyen különleges alkalmon vehetnek részt.

Czébely Lajos, a Visk Jótékonysági Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte az egybegyűltek. Kiemelte, hogy fontos az emlékezés, és fontos megemlékezni nemzeti ünnepeinkről, így 1956-ról is, hiszen a határon túli magyarok is szolidaritást vállaltak az eseményekkel, és több kárpátaljai résztvevője is volt a mozgalomnak.

A rendhagyó történelemóra előadója dr. Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történésze volt, aki előadásában levéltári anyagok tükrében mutatta be a az ’56-os kárpátaljai történéseket és résztvevőket. Az előadó kiemelte, hogy ’56 túlmutat az egyszerű forradalmon, az ’56-os hősök egész Európa számára példaként szolgálnak a szabadságért és a demokráciáért vívott küzdelemben. Az előadó kiemelte, hogy ’56 nemzetegyesítő forradalom is volt egyben, hiszen minden határon túli terület szolidaritást vállalt, és nem volt olyan elcsatolt régió, ahol ne lettek volna résztvevői az akkori eseményeknek.

Az előadást, melyet a diákok feszült figyelemmel hallgattak végig, filmvetítés követte, melyen a Szabadság, szerelem című ’56-os filmdrámát tekintették meg. Az esti órákban a szervezők színházi előadásra várták a község lakosait. A kultúrház épületében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola színtársulatának előadásában a Szólnak a dobok című ’56-os emlékműsort tekinthették meg. A színdarabnak nagy sikere lett, a közönség tagjai közül többen könnyezve nézték a diákok előadását, a darab üzenete átjárta az egész termet. A meghatódott közönség állva, vastapssal méltatta az előadást.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke elmondta, hogy nem lehetett nem érezni azt a csöndet, amelyet az előadás hatása okozott a teremben. „Köszönjük, hogy elhoztátok ’56-nak, annak a borzalmas időszaknak az eseményeit egy ilyen fantasztikusan szép előadásban. ’56 azt üzente, hogy igenis szükségünk van a szabadságra. A magyar nép története tele van ilyen dátumokkal, de mindig fel tudtunk emelkedni, és tovább tudtunk lépni, s ha kellett, bármikor újra küzdöttünk a szabadságért” – fogalmazott az elnök.

Czébely Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetét fejezte ki az előadóknak a megható színdarabért. „Azt láthattuk az előadás által, hogy micsoda nagy dolog a szabadság.” Az elnök kiemelte, hogy az alapítvány számára fontos a kultúra, ezért igyekeznek minden megmozdulásnak, amely a magyar kultúrát érinti, helyet adni vagy a visszhangját elhozni.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

EV