A független zsűrik Enyedi Ildikó filmjét díjazták Berlinben

A világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását díjazta szombat délben a berlini nemzetközi filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

A Berlinale hivatalos díjátadója este lesz. A közlemény szerint a filmalap támogatásával készült mű legjobb helyezést ért el az Alin Tasciyan török, Dubravka Lakic szerb és Denise Bucher svájci filmkritikusokból álló, valamint a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri előtt, illetve a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta.

Enyedi Ildikó személyesen vette át az elismeréseket.

A tájékoztatás szerint a Testről és lélekről lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, majd március 2-ától vetítik a hazai mozik. A berlini közönségszavazáson Török Ferenc 1945 című filmje harmadik díjat nyert – írta a közleményben a filmalap.