A háború hatása a közösségre – Beregszászban is bemutatják Buvári Tamás új filmjét

Buvári Tamás filmrendező, producer Szeretföld című új magyar játékfilmjét mutatja be a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet május 4-én 15.00 órai kezdettel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében. Az ukrán háborút is érintő film vetítése után a résztvevők Buvári Tamás rendezővel beszélgethetnek. A filmvetítés ingyenes. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A Magyar Filmszemle-díjas rendezőt eddig főként dokumentum- (Játszó gyerekek, Posztkatona), kísérleti (Projekció, Kivégzés, Életbevágó) és kisjátékfilmjei (Fuvar, Várjá’ Vlagyimir) által ismerhette meg a közönség.

A Iancu Laura 2011-ben a Magyar Napló Kiadónál megjelent azonos című regényéből veszprémi alkotók, színészek, zenészek, civil szervezetek összefogásával és közösségi finanszírozással készített filmet Veszprémben forgatták 2015 nyara és 2016 tele között. A forgatáson mindössze 15–20 fős alkotói stáb dolgozott. A film főszereplője a rendező akkor hatéves kisfia, Buvári Csege, aki Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból című filmjében mutatkozott be a filmvásznon. Rajta kívül Lipták Jeanne, Nagy Zsolt, Turós-Máté Kinga, Trokán Anna, Trócsányi Gergely, Lengyel Ferenc, Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor, Módri Györgyi és további harminc epizódszereplő, valamint a néhány jelenetben közreműködő nagyszámú statisztagárda játszik a Szeretföldben. A játékfilmet Ladányi János és Lovasi Zoltán fényképezte, a producerek Gecs Mónika, Németh Csaba és Dósay Norbert voltak.

Iancu Laura regénye az első világháborúban játszódik Csángóföldön. Ezt Buvári Tamás módosította. A játékfilm az aktuális geopolitikai helyzetre reflektálva az ukrán háború elől Magyarországra menekülők életéről szól. A történet egy menekültszállón játszódik, ahol a szociális munkás által elmesélt Szeretföld nevű fikciós falucskába röpülhetnek el a nézők. A játékfilm egy zárt kolónia társadalmának életén keresztül meséli el a háború egyénre és közösségre gyakorolt hatásait. A hit és a remény elvesztéséről és megtalálásáról szóló történetnek aktualitást ad az ukrán háború és a menekültkérdés egyaránt.

Sütő Éva

Kárpátalja.ma