A kárpátaljai népzenétől lesz hangos Ukrajna

Csernyihivben és Kijevben idézi meg Kárpátalját április 26–27. között a Magyar Állami Népi Együttes kísérőzenekarát vezető Pál István Szalonna bandájával és más kárpátaljai népzenei együttesekkel.

Szerdán Csernyihivben, pénteken 18.00 órától (közép-európai i.sz.) a kijevi Csajkovszkij Zeneakadémia dísztermében lépnek fel az előadók.

A program két blokkból áll – nyilatkozta a helyszínen készülődő Pál István Szalonna telefonon a Kárpátalja.mának. Az első részben Kárpátalja „színei” mutatkoznak be román, ruszin, magyar, moldáv dallamokkal az Állami Népi Együttes tagjaiból álló zenekar, továbbá a Técsői Banda s az aknaszlatinai Simon Ion és zenekara jóvoltából.

A második részben a Both Miklós belső-ukrajnai gyűjtéséből született Titokzatos Ukrajna című népzenei montázs elevenedik meg a Both Miklós Folkside tagjaival, a Bozsicsi népi zenekarral, a pirjatinszkai járási Drevo autentikus együttessel, a mirhorodi járási Pisznehrajjal és a kijevi zeneakadémia tagjainak közreműködésével.

A program Magyarország Kijevi Nagykövetségének segítségével, a Grezsa István kormánybiztos vezette Kárpátaljáért felelős kormánybizottság támogatásával valósul meg.

Kárpátalja.ma