A nap verse: Penckófer János: Például a Szentláp utca

Például a Szentláp utca, no és mellette a Külsõpázsit.


Hogy villanhat be az útkanyar, egy semmi emlék,
amely nem kötődik semmihez? Egy meszelt ház-
fal repedezettsége, ablak amarilisszel a szembe-
fényben. Lardok közt a virágzó magány – mondta
ki félhangosan és felállt. [Egy ötszázast dobott az
asztalára.]
Akkor már negyedik napja nem beszélt senkivel. Egy
idegen lett, aki mindig is szeretett volna lenni. Csak
a teste, vagyis a ruházata. Egy farmer, ing, meg táska
a kezében. Tucatarc, semmi feltűnő a lépéseiben.
Egy jegyet kérek. Nyolcas terem, tizenhét harminc,
meg ilyenek. Maximum az, hogy sajnálom, most nincs
időm, ha megállították a metrókijáratnál.
De újra meg újra az a Szentláp utca, no és mellette a
Külsőpázsit. A verőfényben a zöld kardél, a repedés
mintázata. Hát mi az, ami összeköti az egymástól
távol eső képeket? Melyik nyelv lesz képes fölfedni
az összefüggést? Vajon az, amely a hallgatás mögött
mondja magát, vagy az, amely előbb-utóbb úgyis
áttöri ezt a némaságot?
Liliomvérben a mozivászon – tette hozzá félhangosan
és az ötszázasról a pincérre nézett. Kétmosoly, az
érthetetlenségben egy kis világosság. Aztán az ajtó-
csengő és a széthulló kocsmai hangulat. Egy vibráló
neonreklám a háta mögött, Canoé, vagy valami más.
Egy [eddig ki nem mondott] hangsor értelemkereső
villogása.
Forrás: barkaonline.hu