„A népzene – a mi zenénk”

Nagysikerű ungvári fellépésük után Ferenczi György, a Rackajamhez csatlakozott híres énekes és szájharmonika-művész, társam volt egy kötetlen beszélgetésben.
A több díjat nyert előadó (1993-ban a világ legjobb szájharmonika-játékosa címet, 2001–ben EMERTON-, 2004-ben ARTISJUS díjat kapott) mesélt az együttessel való munkájukról, zenéjük változatosságáról.

Milyen érzelmi kötelékük van a népzenével, hisz dalaikban sok népdalszöveget és népzenei motívumot fedezhettünk fel?
—Olyan kötődésünk van, hogy az a mi zenénk. Azt vesszük alapul és keverjük össze a világ különböző muzsikáival, amik szintén mérvadóak a számunkra.
Meg tudná konkrétan határozni a műfajt, melyben játszanak?
—Ezt lehetetlen meghatározni és igazából nem is akarjuk. Annyira jó, hogy nyitott a dolog. Az ember a saját kultúráját veszi alapul és abba beenged egy csomó nagyon-nagyon jó dolgot, de azt úgy használja föl, hogy az attól még magyar zene a végén.
Milyen stílusokat ötvöznek, hisz a hangszerhasználat is színes?
—A kűrt hozza be a klasszikus muzsikát, a mandolin az Appalache-hegység vagy a bluegrass népzenét, a dob ugyebár mindent, úgy ahogy van a rock and roll forradalmat, a basszus- és elektromosgitár a bluest és a rockot, a hegedű a népzenét, a szájharmonika mindent. A vokál pedig a gospelt, a baptista egyházi zenét, melyet mi is nagyon szertünk.
Gospelt is játszanak?
—Nem, mi nem játszunk semmit sem eredetiben. Ez egy ilyen kikötés nálunk. Például vannak barátaink akik gyönyörűen játszanak eredeti népzenét, ami egy élet munkája. Mi pedig egy életen át másképp dolgozunk. Mi azon munkálkodunk, hogy ezt jól összekeverjük különböző dolgokkal, s ezzel a sajátunkká, egyedivé tesszük.
Mi az oka annak, hogy csak most jutottak el Kárpátaljára?
—Ezen én is csodálkozom, nagyon régóta túrnézok és soha az életemben nem jártam Kárpátalján, annak ellenére,hogy vannak Pesten kárpátaljai barátaim. Mindig is szerettünk volna jönni, de mi soha nem hívunk föl senkit, hogy hadd játszunk nála. Mindig megvárjuk míg ő hív minket és ez most jött el. A jó Isten nem véletlenül most rakott ide minket, valószínüleg pont ezzel a műsorral kellett jönnünk.
A zenekari tagok közül van valakinek külhoni származása, rokonsága?
—A dobosunk, Jankó Miklós, kassai, az én édesanyám Nagyváradon született, a Pintér Zsolt nagyapja Készdiszentléleken.
A koncert alatt elhangzott Pál István „Szalonna”, kárpátaljai hegedűművész neve. Milyen kapcsolatban állnak?
—Jó kapcsolatban voltunk, nagyon szerettem a művészetét, míg egy nap felhívtam őt. Bár hajnali három körül járt az idő, fölvette, mert épp muzsikálás után volt. Két óra hosszat elemeztem neki az első lemezét, ami nekem annyira tetszett, hogy sok mindent meg is tanultunk róla a zenekarral. Tehát nekem ő volt az az embert, aki úgy muzsikált népzenét a lemezén, hogy meg kellett fognom a hegedűt és megtanulnom lejátszani. Tehát nagyon jó barátságban vagyunk. El is hívtuk játszani az egyik lemezünkre, melyen például a Jáger Jóskát „mississippi-verzióban” adjuk elő.
A Rackajamon kívül más zenekarban és játszik?
—Játszom még a Budapesti Bár nevű cigányzenekarban, velük kávéházi cigányzenét játszunk, ami szintén érdekes és szép dolog. De nekem a Rackajam a főzenekar.

Bogáthy Boglárka
Kárpátalja.ma