„A szabadság érték, melyet őrizni kell, ha van, és harcolni érte, ha nincs” – az 1956-os forradalomról emlékeztek meg Ungváron

Magyarország két kárpátaljai külképviselete a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel közös megemlékezést tartott csütörtökön Ungváron az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából.

Az 56-os emlékműnél Szili Katalin miniszterelnöki megbízott beszédében emlékeztetett arra, hogy minden nemzet életében vannak események, amelyek jelentőségét csak az elvetemültek vonják kétségbe. Albert Camus, Nobel-díjas francia írót idézve elmondta: „A leigázott, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben”. A magyarországi felkelés 1956. október 23-án az első volt Európában, amely céljául tűzte ki, hogy leszámol a kommunizmus illúziójával, megteremti a nemzeti függetlenséget és a demokráciát. A politikus kiemelte, hogy a forradalom nem állt meg a határokon, s jóllehet Kárpátalja ifjúsága hermetikusan el volt zárva, de az itteniek mégis szinte egyidejűleg értesültek az eseményekről a rádióból. – Örömmel vegyült aggodalommal hallgatták, és hinni akarták, hogy Magyarország felszabadul. Az országhatárokon átnyúló szolidaritás a népet nemzetté kovácsolta.

Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a mai demokrácia előhírnöke volt. És bár a szovjet csapatok elfojtották, annak jelentőségét nehéz lenne túlértékelni. Az 1956-os események felgyorsították a Szovjetunió szétesését. Kárpátalján nemcsak a helyi magyarok ítélték el a szovjet csapatok magyarországi beavatkozását. Közülük többen a szabadságukkal fizettek ezért.

Barta József, a megyei tanács elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke elemezve az akkori budapesti történéseket elmondta, hogy a magyarok az elmúlt századokban egyetlen ellenségüket sem győzték le, de mindet túlélték. Az 1956-os forradalom nem volt eredménytelen és értelmetlen, mert bebizonyította, a magyarság, amikor kell, képes összefogni, a szabadságáért megküzdeni. Ezután kitért a forradalom megyénkre gyakorolt hatására. – A sztálini terror által megtizedelt, megnyomorított, az anyaországtól vasfüggönnyel elzárt kárpátaljai magyarok tudomást szereztek a forradalomról. Ellenálló csoportok alakultak fiatalokból, röplapokat gyártottak és ragasztottak ki éjszakánként a településeken, majd, miután elfogták őket, együtt raboskodtak az ungvári börtönben a magyarországi forradalmárokkal. Ők nem akartak hősök lenni, azt tették, amit a szívük diktált. Mégis hősök ők! Mert tudták, hogy a szabadság érték, melyet őrizni kell, ha van, és harcolni érte, ha nincs – fogalmazott Barta József.

Az ifjúság szerepéről beszélt Zubánics László, az UMDSZ elnöke, aki arra szólította fel a mai fiatalokat, hogy tanulással, a családban való helytállással és a közösségben végzett kötelezettséggel vállaljanak szerepet napjainkban. – 1956 üzenete a mának az, hogy ki kell tartanunk a szülőföldünkön, minél aktívabban be kell kapcsolódnunk sorsunk alakításába – zárta szavait.

Az emlékmű megkoszorúzását követően a résztvevők átvonultak az ungvári börtönhöz, ahol hatvan évvel ezelőtt fogva tartottak 800 magyar forradalmárt és azokat, akik kiálltak a forradalom eszméi mellett. Szili Katalin, Grezsa István kormánybiztos, a KMKSZ, az UMDSZ, Magyarország ungvári és beregszászi külképviseletei, illetve megyénk vezetői és a helyi magyar tannyelvű oktatási intézmények diákjai megkoszorúzták az 1956-os emléktáblát.

113204_2

Délután zenés-irodalmi megemlékezéssel folytatódott a rendezvénysorozat a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban, ahol Szili Katalin és Barta József osztotta meg ünnepi gondolatai. Majd a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola színjátszó szakkörének Szólnak a dobok című zenés-irodalmi összeállítását láthattuk Gál Natália rendezésében. A korhű jelenetek sokak szemébe könnyeket csaltak. A fiatal tehetségeknek köszönhetően sajátos időutazás részeseiként lehettünk szemtanúi annak a borzalmas időszaknak. Az est záróakkordjaként a Kárpátaljai Megyei Filharmónia kamarazenekara adott elő néhány darabot.

Rehó Viktória
Kárpátalja.ma

További cikkeink az 56-os megemlékezések Kárpátalján témában: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – 1956-os konferenciák és emléktáblaavatások Kárpátalján