A szegedi Cuháré Táncműhely ismét Kárpátalján szerepelt!

Az együttes 2011. március idusán járt Munkácson és Beregszászban, telt házas műsoruk nagy sikert aratott. Akkor megígérték, hogy amint tudnak, eljönnek Kárpátaljára. Ez most megvalósult!
Idén – köszönhetően a Bethlen Gábor Alap támogatásának és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkájának – október 23-a kapcsán tettek egy körutat Kárpátalján. Ezúttal is beregszászi helyszínre tervezték az egyik előadásukat, de a Teremtő közbeszólt, így gyorsan – mindössze három hét alatt – újra kellett szervezni a föllépések helyszíneit. Ami gondot és többletfeladatot kaptunk a szervezés kapcsán, azt a Jóisten meghálálta, mert nagyon szép napsütéses időt biztosított október 20—23. között!
A Cuháré Táncműhely 2012. október 20-án reggel indult útnak Szegedről, estére értek Kőrösmezőre, ahol Mikulyák László atyának köszönhetően a katolikus templom mögötti épületben szállást kaptak, Margit néni pedig finom vacsorát főzött számukra. Este egy kis tánc után tért pihenőre a csapat, hogy másnap reggel Bíró András kalauzolásával már a Tatár-hágó alatt elterülő völgyben gomolygó tejfölszerű ködben gyönyörködhessenek. A rövid délelőtti programot az első föllépés követte a Művelődési Házban. A nézők szemeinek csillogásából látszott, hogy tetszik nekik a műsor, melyet élő népzenei kíséret mellett, az adott tájegységek viseleteiben adtak elő. A programot úgy szerkesztették, hogy a színpadon folyamatosan történt valami, témájában pedig kapcsolódott az 1956-os forradalomhoz. A műsort táncház követte. A színpad benépesült a nézőkkel, akik nagy örömmel táncoltak egy kicsit közösen az együttes tagjaival. Többen elmondták, hogy már nem is nagyon emlékeznek arra, mikor hallottak élőben magyar muzsikát. Ezt egy-egy szál virággal köszönték meg a Cuháré tagjainak.
A műsort követően a szegediek ismét Bíró András kalauzolásával ismerkedtek Kőrösmezővel és környékével, este pedig Margit néni csodás vacsoráját kapták. Másnap, 22-én reggeli után útnak indultak Nagyberegre, a következő előadás helyszínére. Útközben megnézték a huszti református templomot és a helyet, ahol „…Vár állott, most kőhalom, kedv s öröm röpkedtek…”, s kicsit elcsöndesedve indultak tovább.
Délután 17.00 órakor kezdődött az előadás a Nagyberegi Középiskola dísztermének színpadán. A műsor ugyanaz volt, mint Kőrösmezőn, melyet hatalmas taps fogadott, és egy fergeteges táncház zárt. A nézők nagy része diák volt, akik eleinte szabódtak a táncháztól, de néhány perc múlva már ügyesen próbálgatták a néptánc lépéseit.
Az este méltó befejezéseként Géczi Tihamér igazgató úr megmutatta az együttesnek a nagyberegi iskolamúzeumot, nagy meglepetést és örömet szerezve a néptáncosoknak, hisz a múzeum, csakúgy, mint a néptánc, a magyar hagyomány része.
A Cuháré Táncműhely műsorában sárközi (Dunántúl), válaszúti (Erdély – Mezőség), magyarszováti (Erdély – Mezőség), mérai (Erdély – Kalotaszeg), feketelaki (Erdély – Mezőség) és szatmári (Felső-Tiszavidék) táncokat láthattak a nézők. A talpalávalót Magyar Enikő prímás, Vörösmarty Bence kontrás és Földesi János bőgős húzták.
Az együttes tagjai élményekkel gazdagon tértek haza Szegedre, s remélik, hogy minél több embernek keltették föl a figyelmét a magyar néptánc, népzene iránt, hiszen a saját kultúránk ápolása a megmaradásunk záloga határokon innen és túl.

Cuháré Kulturális Közhasznú Egyesület