A szövés után hordókészítés

A hordókészítés folyamatával ismerkedtek az ugocsai iskolások az elmúlt napokban.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület a helyi magyar értékeket bemutató programsorozatot indított el. Ennek elemeként Ungvár környékén a fazekasmesterséget, a Munkácsi járásban a cirokseprű készítését, a Beregvidéken a szövést, míg Ugocsában a hordókészítést mutatják be a fiataloknak.
Április 28-án a Nagyszőlősi járás két iskolájába látogatott el László Árpád és László Attila. A salánki származású testvérpár évek óta bodnármesterséggel foglalkozik, generációk tudását viszik magukkal és kamatoztatják. Kedden a Nagypaládi Középiskolába és a Péterfalvi Református Líceumba látogattak el a mesterek Kész Barnabás vezetésével.
Nagypaládon a délelőtt folyamán az iskola udvarán gyűlt össze mintegy 150 tanuló, akik a bodnármesterségről hallhattak, és bele is kóstolhattak a hordókészítés munkálataiba. Délután pedig a líceum diákjai lehettek részesei a munkálatoknak. A program mindkét helyen ugyanaz volt.
Első körben Kész Barnabás tartott rövid előadást a bodnárság kialakulásáról, történetéről. Ismertette, hogy a mesterségnek három neve is létezik egyidejűleg: a Dunántúlon pintér, míg Kárpátalján, vagyis vidékünkön bodnárként ismeretesek a mesterek. A legtöbb helyen azonban szláv származású szóval kádárként emlegetik őket. Elhangzott, hogy a bemutatott munkák, hordók, melyeket ma vidékünkön készítenek, a gönci hordóhoz hasonló szerednyei típusba tartoznak.
Ezt követően a bodnárok a hordókészítés eszközeit mutatták be az iskolásoknak. Ezek között német pecséttel ellátott mintegy 150 éves értékes darabot is láthattak. Az eszközök némelyikében érdekes vésetek voltak olvashatók, melyek a készítő monogramját jelölték.

75123_1

A bemutató után következett a munka. Először egy 70 literes hordó összehúzását szemléltették a mesterek, majd munkaabroncsokat vertek rá, amit aztán véglegesre cseréltek. Az abroncsok felrakásában a diákok is részt vettek, s kalapáccsal ütögették helyükre a vaspántokat. Ezután egy 10 literes kishordó fenekelését láthatták. Megismerték ennek egyik speciális eszközét, az „ausciglit”, vagyis fenékhúzót. Végül pedig egy 500 literes nagyhordó „gárbolása”, vagyis a hordó belső peremének gyalulása következett. Itt többek között faragószekercékkel és kézigyalukkal dolgoztak, amit ma már nagyon ritkán használnak a bodnárok körében. Ezután kézi csínvágóval vágták bele a csínt, vagyis a mélyedést a hordó fenekének.
Az alkalom érdekessége volt, hogy a három folyamat szemléltetésével az iskolások láthatták a hordókészítés minden fázisát. S mindezt kézi szerszámokkal végezték a mesterek.
A program része volt a különlegesnek számító csalihordó bemutatása. Ez egy háromfenekű hordó, melyből egy csapon keresztül akár kétféle italt is csapolhatnak (vörös- és fehérbort, esetleg vizet és pálinkát).

75123_3

A bemutatót játékokkal egészítették ki. Volt Toldi-próba, hordómászás stb.
Mint azt Kész Barnabás elmondta, a hordókészítéssel a tervek szerint a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákjai is nemsokára megismerkednek, hiszen a népfőiskola programja a következő napokban tovább folytatódik.

Gál Adél
Kárpátalja.ma