Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » A Törökbálinti Cantabile Kórus koncertje Beregszászban

A Törökbálinti Cantabile Kórus koncertje Beregszászban

2018. július 8-án a beregszászi római katolikus templomban adott csodálatos koncertet a Törökbálinti Cantabile Kórus.

Az 1996-ban alapított kórust először csak a zenekedvelő törökbálinti diákok, tanárok, lakosok alkották, majd hamarosan a környező települések énekeseivel is kibővült, s mára már izgalmas színfoltját képezi a magyarországi és Kárpát-medencei kulturális életnek egyaránt. Tagjai 16–60 év közöttiek, akik egyházi műveken kívül előadnak világi műveket is, magyar népdalokat, valamint operakórusokat. Többször felléptek már külföldi és tengerentúli kórusokkal közösen, szerepeltek élő adásban több rádióban is. Koncerteztek már Ausztrián, Németországon kívül Franciaországban és Svédországban is. A kórust Gyarmatiné Hegedűs Zsuzsanna ének-zene tanár alapította, majd 2004-től Vékey Marianna vezeti azt. Fennállásuk óta számos díjjal tüntették ki őket.

A kórus a vasárnapi szentmise szertartása alatt is énekelt, amit egy közel egyórás hangverseny követett. A koncert során elsősorban Istent dicsőítő énekek hangzottak el. Liszt Ferenc egyik művét Papp Viktor énekelte el, miközben zongorán Nagy Márta működött közre. Ezután a törökbálinti római katolikus gyermekkar előadásában különleges, csodás élményt nyújtó hangok játékának lehettek fültanúi a jelenlévők. Ők Mozart Varázsfuvolájából a Bűvös csengettyű dalát adták elő, valamint a fiatalok négy szólamban is megmutatták, mennyire tehetségesek. Nádasdi János, a Magyar Rádió énekkarának művésze, Fedinec Pál és Vékey Marianna közös énekkel is készültek, amellyel valóságosan ámulatba ejtették a közönséget. Búcsúzóul Vékey Marianna elmondása szerint egyik kedvenc zeneszerzőjének, Liszt Ferencnek egyik legnagyobb szabású művéből, a Krisztus című oratóriumából az egyház alapításáról szóló darabot adták elő. A beregszászi közönség vastapssal köszönte meg a Cantabile Kórus műsorát.

lexi

Forrás: www.karpataljalap.net

Szólj hozzá!

Read previous post:
A hidegháborús korszak termékének tartják a NATO-t az oroszok

Moszkva bírálta kedden a NATO jelenlétének keleti irányú növelését a védelmi szövetség szerdán kezdődő, kétnapos brüsszeli csúcstalálkozója előtt – Dmitrij...

Close