Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » A zene a génjeinkben van

A zene a génjeinkben van

Szvorák Katalin Kossuth-díjas népdal­énekes­nővel kárpátaljai szereplése után beszélgettünk el arról, hogy mit jelentettek egykor, s mit jelentenek ma a népdalok.

– Mikor szeretett bele a népdalokba, népzenébe?

– Ez egy folyamat volt. Ötéves koromig egy kis faluban, az Ipoly-menti Pincen éltem, ahol dalos közeg vett körül. Ott természetes volt, hogy az emberek énekeltek ünnepnapokon a templomban, és munka közben is. Ilyen közegben nőttem fel. Hároméves voltam, amikor kiállítottak énekelni a kultúrházavató ünnepségre. Erre nem szívesen emlékszem vissza, mert sírva szedtek le a színpadról. A barátnőmmel kellett volna énekelnem a Hopp, Juliska, hopp, Mariska című dalt, de ő hamisan kezdte, én pedig bátortalan voltam és nem akartam részt venni benne. Láttam a felnőttek feszült tekintetét, így elsírtam magam. Ezután sokáig azt gondoltam, hogy a színpad és a szereplés nem nekem van kitalálva. Bennem sosem működött az exhibicionizmus. Inkább a közlésvágy. Az, hogy megosszam az emberekkel a népdalok és az éneklés örömét. Később rájöttem, hogy mégiscsak van valami a torkomban. Kezdett tudatosulni bennem, hogy ez az én utam.

A határon túli magyaroknak különösen fontos a zenei anyanyelvük ápolása. A népdaloknak megtartó erejük van. Fontos, hogy a zenében is saját nyelvünket használjuk. Kodály is azt mondta, hogy addig él egy nemzet, amíg az éneke csendül és szól.

– Több ezer fellépés, számos kitüntetés, elismerés és önálló lemez van már Ön mögött. Van ezek közt olyan, amire különösen büszke?

– Nagyon kedves díjaim vannak. Például Pinc díszpolgára lettem. Nagyon megható volt, amikor ott, az előtt a kultúrház előtt, amelynél annak idején elsírtam magam, átadták a díjat. De azért van sok más is, mint a Liszt-díj, az alternatív Kossuth-díj, és az idén megkapott Kossuth-díj. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen pályát futok majd be és ilyen díjakat kapok majd.

– Van olyan tájegység, helyiség, amelynek a dalai különösen közel állnak a szívéhez?

– Felvidékiként a Zobor-vidék dalait különösen kedvelem.

– Több lemeze szól gyermekeknek. Mért tartja fontosnak, hogy a gyerekek korán kapcsolatba kerüljenek a zenével, népzenével?

– Mert ez az ő természetes zenei világuk. Számtalanszor tapasztaltam már, amikor gyerekek elé álltam ki énekelni, hogy az egészen pici, aki még beszélni sem tudott, mozgott, táncolt a ritmusra. Így születünk. A génjeinkben hordjuk ezt. A beszédünknek is megvan a maga ritmusa, és én azt vallom, hogy előbb dúdolunk, énekelünk, s csak aztán beszélünk.

– Több vallásos kötődésű lemeze is van. A vallás az Ön életében különösen fontos?

– A vallásnak megtartó ereje van. Úgy érzem, hogy a mai felgyorsult világunkban egyre kevésbé fontosak az értékek. De a hit nagyon fontos. És úgy érzem, minél idősebb az ember, annál fontosabb. Hiszek abban, hogy valamilyen küldetéssel születünk erre a világra. Nem véletlen, hogy nekem énekelnem kell. Szolgálatnak tekintem ezt. És ezért is jó, amikor határon túli vagy szórvány magyar területekre jutok el, ahol tényleg alig hallani már magyar szót. Úgy érzem, ez a küldetésem: hogy eljussak ezekre a helyekre. És ettől boldog vagyok.

– Járt már Kárpátalján?

– Két évvel ezelőtt voltam itt először, Nagyszőlősön. Az ottani kórház javára énekeltem a katolikus templomban. Tavaly pedig a Felső-Tisza-vidéki Magyarok Találkozóján. Tetszik nekem Kárpátalja. Csak több idő kellene mindehhez.

– Van valami terve a kö­zeljövőre?

– Miután hazamegyek, stúdióba vonulok: egy gyermeklemez születik majd meg. A zeneakadémiai tanítványaimmal pedig egy a capella lemez készül, amin mindenféle hangszer nélkül énekelünk majd több nyelven, több szólamban, mindenféle hanghatással, ami az emberi hanggal elérhető. Próbáljuk modern hangzásvilágba öltöztetni a népdalokat.

– Miben látja a népzene fontosságát ma?

– Ezek a dalok több száz éven keresztül éltek, s a mai világban is megvan a helyük. Örök emberi érzések szólalnak meg ezekben a dalokban. Nincs olyan emberi érzés, amelyet a népdalainkkal ne lehetne kifejezni, legyen szó akár örömről, akár bánatról. Ezek az énekek mindenre választ adnak. Hiszek ennek az erejében. Amíg létezik ember a földön, addig az ének, a népdal létfontosságú.

Espán Margaréta
Kárpátalja hetilap
More in Beregszász, interjú
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökének évzáró beszéde

Tisztelt Államtitkár Úr, Helyettes Államtitkár Asszony, Nagykövet Úr, Főtiszteletű Püspök Úr, kedves vendégek, kollégák, végzős diákok!

Close