Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » Addig él e nép a Kárpátok között – A Fejedelem című musical Beregszászon

Addig él e nép a Kárpátok között – A Fejedelem című musical Beregszászon

Sűrű felhők közt, egy csöppnyi rés, kevés.

Mégis ott bújik meg a vágyott ébredés,

amíg hisszük a jót, a két rossz között,

amíg távol jövőnk a múltból öntözött,

addig él e nép a Kárpátok között.

E szavakkal zárult a II. Rákóczi Ferenc életét és az általa vezetett szabadságharcot bemutató A Fejedelem című musical július 25-én a beregszászi Amfiteátrumban.

A sokakat megható darabot a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) meghívására adta elő Kárpátalján az egri Gárdonyi Géza Színház és az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. a közel ezerfős nézősereg előtt. A jegyek árából befolyt összeg a KMNE programjait és a tagcsaládok azokon való részvételét támogatja.

A 2011-ben írt történelmi musical Moravetz Levente, Balásy Szabolcs és Horváth Krisztián szerzeménye, s olyan neves előadók adták hozzá a játékukat és a hangjukat, mint a Bercsényi Miklóst megszemélyesítő Sasvári Sándor, a Rákóczit színpadra vivő Kelemen Csaba, vagy az osztrák hercegnőt eljátszó Dévényi Ildikó.

Moravetz Levente így nyilatkozott a műről: „Meg akartunk emlékezni egy olyan magyar emberről, akinek törekvéseit a mai napig zászlóikra tűzték, tűzik azok, akik szebbet és jobbat akartak ennek az országnak.”

A musical egy látomással kezdődik, melyben Drabik Miklós próféciája hangzik el, mely a Rákócziakat nevezi meg a magyar nemzet szabadítóinak. Először I. Rákóczi Györgytől várja, hogy megsemmisítse az osztrákok hatalmát, majd Rákóczi Zsigmondhoz fűz hasonló reményeket. Később II. Rákóczi György kerül a jóslatok középpontjába, de neki sem sikerül megvalósítania a magyarok álmát. Drabik újabb és újabb követeket nevez meg: hol XIV. Lajostól várja a szabadítást, hol a törököktől. S aztán új csillag tűnik fel az égen II. Rákóczi Ferenc személyében, s a nép tőle reméli a haza megmenekülését.

A musical hűen ábrázolja a XVII. és XVIII. század fordulójának Magyarországát: a Habsburgok politikáját, az arisztokraták ármánykodásait, az egyház szerepét a közügyekben, a magyar nemesek elégedetlenségét. Ebben a zavaros történelmi időszakban áll a lázadók élére gróf Bercsényi Miklós kuruc generális, s biztatja barátját, II. Rákóczi Ferencet, hogy vezesse a magyarokat hadba a Habsburgok ellen. A fejedelemben kétségek támadnak, hogy képes-e hadsereget irányítani, pénzt szerezni a háborúhoz, s véghezvinni a nép szándékát.

Végül a felkelők mellett dönt, s nyolc éven át kitartóan küzd a haza szabadságáért. A szabadságharc elbukik ugyan, s Rákóczi külföldre menekül, de szívében tovább él a vágy, hogy visszatérjen, s népét megmentse.

A színdarab ezzel a reménnyel ér véget, s a nézők a Nagyságos Fejedelem jelszavával a szívükben távozhatnak:

„És ha lenéz a mennyből az Úr,

Hogy e szétszórt nemzet még áll-e?

Lássa kiégett zászlainkon;

Cum deo, pro pátria,

et libertate.”

nemzeti_kulturalis_alap

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

2 hozzászólás

Szólj hozzá!

More in A Fejedelem, Beregszász, KMNE
Megemlékezés a Malaysia Airlines tragédiájának áldozatairól Beregszászban

Rendhagyó istentiszteletre került sor a beregszászi református templomban július 23-án reggel. A beregszászi gyülekezet tagjai testvérgyülekezetüknek, Maassluis holland város református...

Close