Állótapssal fogadták a beregszászi színház előadását Csernyihivben

Az ukrán városban október 17-én kezdődött a XXVI. Szláv Színházi Találkozó, melyre Ukrajnán kívül Fehéroroszországból és Lengyelországból érkeztek társulatok.

A fesztivált a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Remete és Hatujjú (RH+) című darabja nyitotta meg.

Fotó: Andriy Bakirov

A Tarasz Sevcsenko Csernyihiv Megyei Akadémiai Ukrán Zenés-Drámai Színház nagytermében teltház fogadta a beregszászi társulatot, háromszáz ember tekinthette meg az előadást, amely nagy sikert aratott az ukrán közönség körében is.

A beregszásziak ezzel a darabbal vettek részt az ukrán országos GRA színházi versenyfesztiválon is, ahol bekerült a 12, kategóriájának pedig a három legjobb előadása közé.

Így november 24-én a társulat Kijevben, az Ivan Franko Nemzeti Akadémiai Drámai Színház nagyszínpadán mutatja be a darabot a fesztivál gálaműsorának keretében.

Az idén először megszervezett GRA fesztivált azzal a céllal hívták életre, hogy országos szinten évente felmérjék a színházi eredményeket, s végül teret engedjenek a legkiemelkedőbb előadások bemutatásának, ezzel ösztönözve a színházi alkotói környezet és versenyszellem fejlődését az országban. A program alapítója és szervezője az Ukrán Nemzeti Színházi Szövetség.

Kárpátalja.ma