Átadták a 2014-es Fodó Sándor-díjakat

Ünnepélyes keretek között adták át 2015. január 24-én a 2014-es év Fodó Sándor-díjakat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) évkezdő közgyűlésén.
A szövetség 2005-ben hozta létre a Fodó Sándor-ösztöndíjat, tisztelegve első, alapító elnöke emlékének. Eleinte a kárpátaljai felsőoktatásban tanuló magyar diákok részére ösztöndíjként hirdették meg, 2013-tól azonban a szövetség az ösztöndíjat Fodó Sándor-díjjá fejlesztette.
A díjat azok a magyarság érdekében jelentős közösségi szervezőmunkát kifejtő diákok, az oktatási és egészségügyi intézményekben dolgozó, illetve egyházi személyek kapják, akik méltó örökösei Fodó Sándor szellemi hagyatékának.
A díjazottakról a KMKSZ elnöksége döntött a szövetség alapszervezeti elnökeinek és középszintű szervezeteinek javaslatai alapján. A díjakat Brenzovics László ukrajnai parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke adta át.
A Fodó Sándor-díjat idén a pedagógusok kategóriájában Gerendely Béla, a Tiszakeresztúri Általános Iskola tanára kapta.
A lelkészek kategóriájában Kótyuk Zsolt szürtei református lelkész vehette át a díjat, az egészségügyi dolgozók közül pedig dr. Jakab Lajos badalói családorvos.
A diákok kategóriájában pedig idén Váradi Enikő, az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatója részesült elismerésben.

Kárpátalja. ma