Az államalapításra és első királyunkra emlékeztek

Szürtében Szent István-napi megemlékezést tartott a KMKSZ Szürtei Alapszervezete a római katolikus templom kertjében található Szent István-szobornál.

Szürte
Szürte

A megemlékezést Braun Éva, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke nyitotta meg, és a Himnusz eléneklése után köszöntötte a vendégeket és a megjelenteket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Czikó Anita, Magyarország ungvári konzulja, aki köszöntőjében kiemelte a magyar államnak a határon túli magyarság iránti felelősségvállalását.
A római katolikus egyház nevében Pohareczki Róbert atya méltatta Szent István jelentőségét és szerepét az egyházban. Ezt követően Pálfi Krisztián 10. osztályos tanuló elszavalta Reményik Sándor Az ige című versét. A református egyház nevében Kótyuk Zsolt lelkész kiemelte első királyunk tetteinek jelentőségét és hatását napjainkra. A rendezvényen fellépett a helyi református egyházközség kórusa Fülöp Ibolya vezetésével. A Szózat eléneklése után a Főkonzulátus nevében Czikó Anita konzulasszony, a helyi római katolikus egyház nevében Palkó Tibor, a református egyház nevében Katkó László, a KMKSZ részéről Braun Éva alapszervezeti elnök helyezett el koszorút a szobornál.
Guton augusztus 19-én Szent Istvánra emlékezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Guti Alapszervezete. A megemlékezés ünnepi istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban.
Az istentisztelet után az ünnepség a guti emlékparkban folytatódott tovább, ahol a Szent István-szobornál összegyűlt számos résztvevőt Tóth Angéla. a KMKSZ Guti Alapszervezetének titkára köszöntötte. Azután Peres Dóra énekelte el a megjelenteknek a Hol vagy, István király? című dalt, illetve Orosz Gergő és Pocsai Gréta szavalt verseket a magyar államalapításról.
Ezután Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke tartott beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy a magyar államnak az elmúlt több mint ezer év alatt a rengeteg megpróbáltatás, háború és persze a trianoni békediktátum ellenére is sikerült megmaradnia, a magyar népnek sikerült leküzdenie az akadályait. Ahogy Sin József fogalmazott, a magyar állam állandó és állandó is marad. Szent István királyunk a lehető leghelyesebben döntött akkor, amikor a magyart a többi keresztény nép közé emelte. Mert a viharos időkben egyedül Isten az, aki kitart a magyarság mellett, és az Ő örök hűségénél fogva így lesz ez a jövőben is. Beszédében rámutatott a szülőföldön maradás fontosságára is. Hangsúlyozta, hogy igyekezzünk megmaradni otthonunkban, Kárpátalján, mert nélkülünk elvész, más fogja helyettünk művelni termőföldünket, ezt nem akarhatjuk. Sin József beszédében a jelenlegi ukrajnai helyzet kapcsán kitért az elmúlt évek tapasztalataira. Elmondta, hogy a mostani körülmények, Ukrajna gazdasági bénultsága még a majdani események előtt gyökeret vertek, hiszen akkor a választópolgárok olyan személyekre adták voksukat, akik nem voltak képesek arra, és nem is akarták azt, hogy Ukrajna erős, gazdag ország legyen, és lakosai jól éljenek benne. A KMKSZ-elnök utalt arra, hogy a soron következő, ősszel esedékes választásokon feltétlenül vegyenek részt, és mindenki olyan hiteles személyekre szavazzon, akikre biztosan számíthatnak majd a jövőben, méltóképpen képviselik majd őket. Nem szabad elfogadnunk a törvénytelenségeket, a korrupciót, és a kiskirályok basáskodását, mert ezek visszahúzzák közösségünket – fogalmazott Sin József.
Az elnök beszéde után Peres Dóra énekelőadása következett, majd Nagy Szabolcs helyi református lelkész szólt röviden az ünnepségen egybegyűltekhez. Nagy Szabolcs beszédében kiemelte a hit megtartó erejét, Szent István emlékének jelentőségét, amely keresztényi mivoltunkra emlékeztet minket.
A megemlékezés nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével zárult.

Kaszony
Kaszony

Kaszonyban közel 400 ember látogatott el az első augusztus 20-i fesztiválra. A szervezők hagyományteremtő céllal hívták életre az eseményt. A fesztivált Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarphatica civil szervezet elnöke, a rendezvény főszervezője nyitotta meg.
Az elnök asszony az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, s reményét fejezte ki, hogy a rendezvény az elkövetkezendőkben is az államalapító király szellemiségét örökíti majd tovább. Ezt követően Mélykuti Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja vette át a szót, aki Tamási Áron örökérvényű szavait idézve – „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – vont párhuzamot az államalapítás ünnepével, hiszen Szent István rakta le a magyar nép későbbi otthonának alapjait. A jelenlévőket köszöntötte továbbá a rendezvény másik két társszervezőjének képviseletében Pataki Gábor, a „GRAVIS” Mezőkaszony és Térsége Fejlesztéséért Civilszervezet elnöke, valamint Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke.
Sin József hangsúlyozta: „Szent István király jól választott, hiszen ezer év eltelte után is létezik a magyar állam. Ugyanilyen jólszervezettségre és hitre van szükség ma is.” A kárpátaljai magyarság az óvodásoktól egészen a nyugdíjasokig érzi az anyaország támogatását, ami megtartó jelentőséggel bír ezekben a nehéz időkben számunkra – mondta Sin József.
Ezt követően az ünnep alkalmából Kudlotyák Krisztina a Nagyberegi Tájházban megsütött új kenyeret átadta Márkus Miklósnak, a helyi iskola igazgatójának.
Szent István napján igazi kulturális élet bontakozott ki Kaszonyban. A színpadon egymást követték a hagyományőrző együttesek, egyházi kórusok, zenekarok, amelyek színvonalas előadásokkal kápráztatták el a nagyérdeműt. Fellépett többek között a gecsei Kék Viola néptáncegyüttes, a beregdédai kultúrház tánccsoportja, a bégányi kultúrház Krisztina tánccsoportja, az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet dicsőítő csapata, az UREGY Band, a bótrágyi református énekkar.
Színes kínálattal várták az érdeklődőket a különböző kézművesek, civil sátrak, borászok, méhészek is. A jól bevált és a gyerekek körében kedvelt arcfestők sem maradtak el a rendezvényről, valamint az ugrálóvár és a körhinta is állandó használatban volt.
A nap zárásaként a Sodró népzenei együttes adott nagysikerű koncertet, majd közös tánctanulásra invitálta a jelenlévőket.
A hagyományőrző nap a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kaszonyi Termálfürdő anyagi támogatásával valósult meg. A szervezők már a jövő évi rendezvényt tervezgetik, remélve, hogy jövőre még több embert tudnak majd az eseményre vonzani.

Tiszasalamon
Tiszasalamon

Tiszasalamon magyarsága erősen ragaszkodik hagyományaihoz, ünnepeihez. A faluban minden évben megemlékeznek az államalapításról, Szent István ránk hagyományozott eszmeiségéről. A KMKSZ helyi alapszervezete is igen aktív. A szervezet idén kétnapos rendezvénysorozatot szervezett.
Szombaton sportnapot tartottak, amelyen a délelőtt folyamán „örömfoci”-ra került sor, majd a délutáni órákban asztaliteniszezéssel folytatódott a nap. A sportnapot Fekete Gábor koordinálta, az első helyezettek értékes ajándékokat nyertek, az asztalitenisz-verseny első helyezettjei érmekkel és oklevelekkel gazdagodhattak. Az esti órákban pedig jó hangulatú közös bográcsozással zárták a napot.
Vasárnap – ahogy az a hagyományokhoz híven lenni szokott – a megemlékezés ökumenikus istentisztelettel kezdődött a református templomban. Az egybegyűlteket Kótyuk Zsolt helyi lelkész köszöntötte, az ünnepi liturgiában közreműködött Turzó Péter római katolikus plébános is. Ezt követően a templom bejárata előtt emlékünnepséget tartottak. A rendezvényen jelen volt Andrejcsák-Tóth Anetta, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnöke, járási képviselő is.
Az ünnepelőket Palkó Katalin, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Fekete Gábornak, aki Szent István eszmeiségét méltatta. Azét az emberét, aki Vajk néven pogánynak született, de az Úrhoz megtérve népét felemelte a kereszténység körébe. Ezzel biztosítva népe és országa jövőjének a megfelelő alapokat. Hangsúlyozta beszédében, hogy Szent István nagysága abban rejlett, hogy képes volt hinni. Hitte, hogy magyar nép kereszténnyé válik. De nem elég csak hinni, szükségesek a jó cselekedetek is, melyek az emberek, a közösség javát szolgálják. Ezt a Szent István-i eszmeiséget kell nekünk is követnünk a mindennapokban.
Az emlékbeszédet követően Fekete Alica elszavalta Ábrányi Emil Él a magyar című versét, majd a református gyülekezet ifisei szolgáltak keresztény énekekkel, ezután Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versét hallhattuk szívbemarkoló előadásban Palkó Katalintól. A Szózat eléneklése után következett a mulatság. A Tisza kávézó udvarán a Sodró együttes várta az ünneplőket, az együttes frenetikus hangulatú koncertje után a közönség táncos lábú tagjai is kipróbálták tánctudásukat a parketten. Ezután pedig közös ebéddel zárták a napot. A táncház a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület támogatásával jött létre.

Bene
Bene

Benében augusztus 23-án bensőséges ünnepség keretében emlékeztek Szent István királyunkra és a keresztény magyar állam megalapítására. A megemlékezők zsúfolásig megtöltötték a Faluház nagytermét, ahol Molnár László, a KMKSZ Benei Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket, hangsúlyozva: „Ma Szent Istvánra, történelmünk egyik legnagyobb alakjára jöttünk el emlékezni. A legnagyobb jelző annak köszönhető, hogy uralkodása idején olyan döntéseket hozott, olyan irányokat jelölt ki, amelyeknek köszönhetően a magyar nemzet több mint ezer éven keresztül fennmaradt. Két legnagyobb hatású lépése: az egységes magyar állam megteremtése és a kereszténység felvétele biztosította a magyar nemzet fennmaradását. Sokszor voltunk végveszélynek kitéve, ám mindig sikerült talpra állni. Elég, ha csak az 1241–42-es évi tatárdúlásra gondolunk, a 150 évig tartó török hódoltságra, a Habsburgok elleni szabadságharcunkra, Trianonra, vagy a kommunisták rémuralmára, és akkor megértjük rögtön, hogy megmaradásunk a nehéz helyzetben való összefogásnak és a gondviselésbe vetett hitnek köszönhető. Ma ismét emberpróbáló időket élünk: nehéz helyzetben van az ország, de különösen nehéz helyzetben van a kárpátaljai magyarság. Reméljük, hogy összefogással, a Szent István által kijelölt úton haladó, keresztény nemzeti érzéseket magukénak valló vezetőink után felsorakozva ismét megtaláljuk a kiutat, és megmaradunk magyarnak, hogy utódaink is azok maradhassanak itt, ezen az ősi magyar földön.” Elmondta továbbá, hogy a nemzeti ünnepet méltató műsorral reményt kívánnak csepegtetni a beneiek szívébe, hogy bízzanak közös sorsunk jobbra fordulásában.
A beregszászi és búcsúi nyugdíjasklubok Krajnik Irén vezette kórusának ünnepi, zenés-irodalmi műsora felidézte Szent István király és a magyar állam megalapításának örömteli, valamint a 95 évvel ezelőtti trianoni békediktátum aláírásának fájdalmas emlékét.
A KMKSZ Benei Alapszervezete által, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének támogatásával megszervezett ünnepi rendezvény végén Molnár László alapszervezeti elnök bejelentette, hogy augusztus 31-én Benében fellép majd Nagy Anikó, az Ungvári Filharmónia énekesnője és Mészáros János Elek, a Csillag születik című tehetségkutató műsor győztese, arra az alkalomra is szeretettel várják az érdeklődőket.
A megemlékezés végén a jelenlévők elénekelték a Szózatot.

Kisbakos
Kisbakos

Kisbakosban a hálaadás jegyében ünnepeltek a reformátusok augusztus 23-án. A szervezők második alkalommal rendezték meg a családi délutánt, melynek célja, hogy a rohanó világunkból kiszakítva a figyelem középpontjába helyezzék a családot.
Az idei közösségi alkalomra Gödöllő városából is érkeztek vendégek, akik a helyi iskolának készítettek ajándék tanszercsomagot, valamint elhozták a Nemzet Kenyerét, melyet a helyi lelkész megáldott, majd minden jelenlévő kapott belőle egy szeletet, ezzel is erősítve az összetartozást.
Ruth könyvéből szólt az ige, az elvándorlás és itthon maradás kérdését boncolgatta a helyi lelkész, Mező Miklós. Amint mondta, nem könnyű dönteni, Elimélek és felesége a jobb élet reményében költözik a moábiták földjére, remélve, hogy ott majd lesz mit enni, hogy jobb élet vár rájuk. De Isten nem követte őket a döntésükben, idegen földre, idegen népek közé kerültek, és a várt bőség helyett keserűség jött.
Ahogy a lelkész mondta, Isten mindenkinek kenyeret kínál, és a szűk esztendőkben is megtalálhatjuk ezt az élő kenyeret, ha őszinte szívvel keressük.
Vörös István, a gödöllői „Szót kérünk a közjóért” Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Ezután megkoszorúzták az elhurcoltak emlékművét.
Az istentiszteletet követően Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében összehasonlította Ukrajna és Magyarország jelenlegi helyzetét. A szülőföld megtartására buzdította az egybegyűlteket, valamint kiemelte, hogy egyre erősebben érzik a magyar–magyar szolidaritást, mely a mindennapokban sok erőt ad az ittenieknek.
Az istentiszteleti persely tartalmát az óvoda megsegítésére ajánlották fel.
A délután folyamán focimeccsre is sor került, melyen a helyi és a tiszaásványi csapat mérte össze erejét, végül tizenegyesekkel a vendégcsapat nyert.
Az alkalmon a nemrég megalakult kisbakosi református ifjúsági csapat énekegyüttese szolgált, majd Tóth Ildikó, Bátyi Béla és Orbán József triója nótacsokrokkal mulattatta a nézőket.
A KMKSZ jóvoltából pedig az autentikus népzenét játszó Sodró együttes adott fergeteges koncertet, majd tartott táncházat, amelyet nagy érdeklődéssel fogadtak. A jóízű táncos mulatságot követően közös bográcsozással zárták a napot. A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jött létre.

Borzsova
Borzsova

Borzsován a KMKSZ helyi alapszervezete szervezte a megemlékezést a magyar államalapítás ünnepe alkalmából az elhurcoltak emlékművénél, ahol Buzási István alapszervezeti elnök méltatta Szent István érdemeit.
Az emlékmű megkoszorúzása után fogadásra került sor a Vadász csárdában, ahol Seder Ilona, a Beregszászi Járási Tanács elnöke összetartásra buzdította a közösséget. Az emléknap táncházzal zárult, ahol élőzene mellett szórakozhattak a résztvevők.