Az ismeretlen Kárpátalja

…címmel ismeretterjesztő filmet mutattak be január 29-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagyszínpadán.

– Aki megnézi a filmet, az kedvet kap hozzá, hogy bejárja Kárpátalját. Helyeket, melyeket nem ismerünk, vagy ismerünk, de nem térünk le értük a főútról. Egyfajta hívószó ez az alkotás azoknak a főleg magyarországi embereknek, akik még nem találkoztak Kárpátaljával és az itt élő emberekkel – mondta köszöntőjében Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

A Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány, ezen belül Bunda Rita és Bunda Szabolcs új közös alkotása Az ismeretlen Kárpátalja. Az ember joggal azt gondolná, hogy azt a vidéket, ahol született, felnőtt és él, ismeri. Pedig nagyon sokan leélik az életük egy 100 km-es körön belül úgy, hogy nem jutnak el külföldre, de még a szomszéd városba sem. Így van ezzel sok kárpátaljai is. Nekik, nekünk is szól a film. Mezőváritól Aknaszlatináig, Rahótól Beregújfaluig, szerte vidékünkön. A tizenhat helyszín, mind-mind egy cseppje ennek a gyönyörűséges víztükörnek, melyben még tisztán csillog a fény, ha napsugár éri. Ez Kárpátalja.

A most bemutatott ismeretterjesztő film – a rendező, Bunda Rita elmondása szerint – az Este hívlak című nagyjátékfilm forgatása alatt kipattant ötlet megvalósítása. Egy olyan filmé, melyben a fontos kárpátaljai helyek mellett képernyőre kerülnek a vidék eldugottabb, kevésbé ismert csodái is. A rendező elmondta: még jócskán lenne mit mutatni a tájból, a falvakból és a városokból, így a most bemutatott film folytatása sem elképzelhetetlen. A felvételek és az utómunkálatok kb. 9 hónapot vettek igénybe. Mivel a helyszínek bemutatása főként drónfelvételeken keresztül történik, gyakran az időjárás és annak változásai okozták a legnagyobb gondot. Az Ismeretlen Kárpátalja képsorai alatt Vass Magdolna színművész hangján szól hozzánk a táj.

Ki gépen száll fölébe… írta Radnóti. Remélem – az alkotókkal együtt – , hogy Az ismeretlen Kárpátalja megtekintését követően sokaknak nem csak térkép lesz e táj!

erbé

Kárpátalja.ma