Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » Bercsényi Miklós adott ünnepséget az ungvári várban

Bercsényi Miklós adott ünnepséget az ungvári várban

Másodszor adózott hagyományőrző fesztivállal Gróf Bercsényi Miklós és Csáky Krisztina emlékének a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet szeptember 23-án, az ungvári várban.

Már a délelőtti óráktól palotás hölgyekkel ékesített hintó hirdette a megyeközpontban a későbbi ünnepséget, majd a grófi pár is színre lépett. A Bercsényi Miklóst alakító Ferenczi Attila – beregszászi színművész – párját egy nappal korábban, a Magyarország Ungvári Főkonzulátusa fő-, a PCS társszervezésében megvalósuló Bercsényi-bálon választotta ki a nagyérdemű.

Délután ingyenesen nyíltak meg a vár kapui, az érdeklődőket kézművesek, arcfestők, fodrászok várták. Ezzel párhuzamosan a színpadon népzenei együttesek váltották egymást.

Fellépett az ungvári Csüllő Néptáncegyüttes, a kisgejőci Kincső, a szerednyei Szlovenka folklór-, valamint a Rumenok női népdalegyüttes, a Téglási Kultúrház csoportjai, a munkácsi Rusznaki, majd a Sodró együttes zárta a népzenei blokkot.

A fesztivál fénypontja a Balkan Fanatik esti koncertje volt. A magyarországi csapat hamar feloldotta közönségét, akik az együttessel énekelték a jól ismert feldolgozásokat. A fesztivál az ungvári Fire Life tűzzsonglőr csapatának lélegzetelállító bemutatójával zárult.

A II. Bercsényi Feszt a magyar kormány támogatásával, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának társszervezésében, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Salánki Hagyományőrző Egyesület közreműködésével jöhetett létre.

Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

Read previous post:
Tanszercsomag a munkácsi elsősöknek

Munkácson a II. Rákóczi Ferenc Középiskolában 66 első osztályos, a 14. számú általános iskolában pedig 106 elsős vehette át szeptember...

Close