Beregszászban koncertezett a Budapest Klezmer Band

Nagysikerű koncertet adott a Budapest Klezmer Band május 28-án Beregszászban.

A zenekar telt ház előtt játszott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola dísztermében.
Az intézményben a szerdai napon több rendezvényt tartottak a holokausztra és áldozataira emlékezve. A délelőtt folyamán Kárpátaljai Holokauszt. 1944 „Az elhurcolások éve” címmel szerveztek konferenciát, amelyen a kárpátaljai zsidóság 1944. évi tragédiájáról, valamint a zsidóságnak a régió egykori történetében betöltött jelentőségéről értekeztek neves magyarországi, amerikai és helyi kutatók, illetve előadók. Majd Milton Friedman beregszászi gyökerekkel rendelkező Nobel-díjas közgazdász emléktábláját avatták fel, illetve filmvetítést tartottak. A rendezvénysorozatot a Budapest Klezmer Band esti koncertje zárta.
49129_01A Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 programsorozat keretében szervezett koncert fellépői megalakulásuk óta, vagyis 1990-től rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Olyan zenei átiratokat adnak elő, melyeket a zenekar alapítója és vezetője, Jávori Ferenc komponál. A munkácsi származású zeneszerző és zenész az általa gyűjtött klezmer zenei alapokra támaszkodva írja az újabb darabokat. Ezek a dallamok Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó kultúra virágzott. S ezekkel ismerkedhetett meg szerda este a beregszászi közönség. A zsidó kultúrát és zenei világot megszólaltató másfél órás koncertet a hallgatóság vastapssal és virágokkal jutalmazta.
Jávori Ferenccel a zenéről és a Klezmer Bandről készített interjút a későbbiekben olvashatják honlapunkon.
Gál Adél
Kárpátalja.ma