Beregszászban lép fel az Alma együttes

Kárpátalján ad koncertet a nagysikerű Alma együttes január 14-én. A gyerekek kedvencei Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában csapnak a húrok közé közép-európai idő szerint 14.00 órától.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében megvalósuló koncerten felszállhatunk a helikofferrel, megkereshetjük a születésnaposokat, megtudhatjuk, miből van a házunk teteje, s akár a táncoló télapó is színre léphet.

A formáció gimnáziumi barátság nyomán alakult 1996-ban. Kezdetben csak felnőtteknek játszottak, később egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtek el gyerekeknek is zenélni. Az egyedi hangvételnek, illetve a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések, és egy idő után azon kapták magukat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjeik vannak. Ma már nem telhet el gyerekzsúr a dalaik nélkül, s alig akad olyan személy, aki ne dúdolta volna velük a nagysikerű Bogyó és Babóca főcímdalát.

A koncert INGYENES, azonban a helyek korlátozott száma miatt JEGYHEZ KÖTÖTT. A jegyeket január 10-től személyesen a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (90202 Kárpátalja, Beregszász, Bethlen Gábor utca 2.) és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet irodájában (Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tetőtere), elektronikusan a [email protected] vagy a [email protected] e-mail címen igényelhetik. A szervezők arra kérik a jegyigénylőket, hogy jelentkezésükkor térjenek ki a gyerekek és felnőttek létszámára.

Kárpátalja.ma