Beregszászi színjátszók sikere Székelyudvarhelyen

Közel háromszáz magyar gyermek érkezett június 15-én szerte a Kárpát-medencéből Székelyudvarhelyre, hogy előadás keretében mutassák be szülőföldjük egy-egy legendáját. A középkori hangulatot idéző II. Kárpát-medencei Legendárium Karneválnak a helyi Székelytámadt vár adott otthont.

Az eseményen régiónk is képviseltette magát, méghozzá a beregszászi színház Ficseri Gyermekstúdiójának köszönhetően. A héttagú csoportot a színjátszókör vezetői, Fornosi D. Júlia és Vass Magdolna színésznők készítették fel és kísérték el a találkozóra, ahol a Kuruc kincsek a Kelemen-hegyben, avagy Vitéz Nagy János fiára hagyott testamentuma című mondát mutatták be. Előadásukkal a második helyet érdemelték ki az 5–8. osztályosok versenyében, továbbá különdíjjal jutalmazták a csapatot (első helyen a Rozsnyói Református Alapiskola végzett, míg a dobogó harmadik fokára a Csíkmenasági Gál Sándor Iskola növendékei állhattak fel).

A Kárpát-medence mondakincseiből ízelítőt nyújtó találkozót a Székelyföldi Legendárium egyesület rendezte. A szervezet 2008-ban indult civil kezdeményezésként azzal a céllal, hogy összegyűjtsék és a gyerekek számára szerethető módon adják át Székelyföld ma is közszájon forgó mondáit és legendáit. Vallják, hogy a legendák és a mondák egyben leckék, tele ősi igazságokkal, üzenetekkel, a múltra utalva mutatnak a jövőbe. Céljuk, hogy minél szélesebb körben megmutassák, Székelyföldön – s nemcsak ott – szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, szentnek legendája van.

 

Sin Edina

Kárpátalja.ma