ChechImage – poszterkiállítás Ungváron

Csehország külföldi szemmel – március 14-én a Kárpátaljai Művészeti Akadémia és az Ungvári Cseh Központ közös szervezésben ChechImage néven poszterkiállítást nyit. Az eseményről a varosh hírportál számolt be.

A 2018-ban indult projekt Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója apropóján jött létre, amelynek eredménye egyszerre művészeti és szociológiai tanulmány.
A Ladiszlav Szutnar nevét viselő nyugat-csehországi, plzeňi egyetem tervezői és művészeti karán tanuló diákjait arra kérték fel, hogy kreatívan mutassák be azt, hogy ők hogyan látják a Cseh Köztársaságot.

Az első tárlat 2018-ban a Cseh Központi Galériában nyílt meg, majd a kiállítást 2018 és 2019 folyamán elvitték Lengyelországba, Szlovákiába, Svédországba, Ukrajnába, Romániába, Moldáviába, Németországba, Görögországba, Spanyolországba, valamint Japánba.

Jelen kiállításon a projekt legújabb válogatását mutatják be.

A kiállítás március 14-én kijevi idő szerint 15.00-kor nyílik meg a Kárpátaljai Művészeti Akadémián, és április 4-ig tekinthető meg.

Kárpátalja.ma