Demes Tamás ismét tovább jutott…

Péntek este 19 óra 30 perces kezdettel az élő adásban bemutatkozott a tiszasalamoni Demes Tamás.

A Kárpáti Igaz Szó korábbi lapszámában már beszámolt arról, hogy az X-Faktor tehetségkutató show-műsorban mentora, Keresztes Ildikó döntése értelmében a legjobb 12 közé jutott.

Szülőfalujában nemcsak a család, de a település szinte minden lakója szurkol az újonnan felfedezett tehetségnek, aki ismét egy – immáron magasabb mércéjű – lépcsőfokkal jutott tovább a megmérettetésen.

Demes Tamás családjában a zene iránti szeretet korántsem számít újdonságnak. Az X-Faktor új sztárjának nagyapját és annak lánytestvérét is nagyon jó hanggal áldotta meg a teremtő, a mezőkaszonyi nagynéni pedig a családi zenekar tagja.

Az X-Faktort megelőzően egyetlen versenyen sem indult, igaz, a falunapokon szerepelt, idén unokatestvérével, Fekete Melindával fellépett a Szent István-szobor avatóünnepségén. Komolyan csak az utóbbi években kezdett foglalkozni az énekléssel, amióta a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatója. Rendszeresen és nagyon sokat gyakorolt, szinte minden szabadidejét ennek szentelte, amiben – a tanulmányai miatt – egyébként nemigen dúskált. Odahaza is képezte magát, ilyenkor nemegyszer szólt rá az ikertestvére, Balázs – aki hivatásos katona –, hogy pihenni szeretne.

A Tiszasalamoni Általános Iskola pedagógusai ma is élénken emlékeznek Tamásra, aki ikertestvérével, Balázzsal többször is megtréfálta a tanárokat. Mivel a megszólalásig hasonlítottak egymásra, több ízben helyet cseréltek az osztályban. Ám, mint a pedagógusok mondják, Tamás szorgalmasabb tanuló volt, mint a testvére, így hamar kiderült a turpiszság. Berta Mária igazgató szófogadó, rendes, jó magaviseletű gyermekként, jó tanulóként emlékezik rá, aki a színjátszókörnek és az iskola kórusának is tagja volt.

Láthatjuk tehát, hogy Tamásnak volt kitől tanulnia és volt kitől örökölnie tehetségét, noha eddig nem fordított rá nagyobb hangsúlyt. Most pedig, amikor mindenki – szülőfaluja, egész Kárpátalja – felé fordítja figyelmét, meg akarja mutatni, hogy képes száz százalékosan is teljesíteni: „Ez most itt már az x-faktor élő show, itt csak és kizárólag 100%-osan kell teljesíteni”. Így indult tehát neki az élő show-nak. Nos az x-faktor mentorainak már nem volt ennyire teljes értékű a produkció, tehát van még hova fejlődnie. De Tamás szerint ha teljesítménye most nem is sikerült olyannyira, de lelkileg 100%-ban odatette magát.

Információk szerint ukrán mobilhálózatból nem lehet szavazni a versenyzőkre, így a kárpátaljai fiúra sem. Ugyanakkor, akik rendelkeznek magyar kártyával és térerőben vannak, azok voksukkal támogathatják Demes Tamást. Viszont kizárólag a műsor ideje alatt leadott szavazat számít.

„Azt üzenem az otthoniaknak, végtelenül hálás vagyok, amiért ennyien mellettem vannak – nyilatkozta az Igaz Szónak a napokban Demes Tamás. – Azért, hogy az egész kárpátaljai magyarság szinte egy emberként összefogott, és támogat. Nagyon remélem, továbbra sem okozok csalódást, és büszkén képviselhetem szülőföldemet az X-Faktorban.”

Így ne csak szavakkal támogassuk Tamást, hanem sms-ekkel is. Figyelmébe ajánljuk ezt minden olyan kárpátaljai magyarnak, akiknek Magyarországon élve lehetőségük van a szavazásra, hogy ne hagyjuk elveszni a mi tehetségünket, hiszen ezzel nemcsak Tamásért, de Kárpátaljáért is szavazunk!

A Kárpáti Igaz Szó nyomán