Egy tiszteletbeli kárpátaljai író könyvbemutatója

Szabó Palócz Attila színész, rendező, író Délvidéken született, az egykori Jugoszláviához tartozó Zenta városában. Ma már Budapesten él. A Magyar Hírlap újságírójaként sokat foglalkozik Kárpátaljával, az itt élő magyarság kultúrájával, irodalmi életével. Az Irodalmi Karaván nevű kulturális program keretében a közelmúltban Kárpátaljára is ellátogatott, ahol annyira lenyűgözte a táj szépsége, az itt élő emberek kedvessége, vendégszeretete, hogy tiszteletbeli kárpátaljaivá nyilvánította magát, amiről a vendégszereplésről írt cikkében tájékozatta a Magyar Hírlap olvasóit. Természetesen a magyar irodalom Kárpátalján élő képviselői örömmel fogadták maguk közé a jeles publicistát.

Attilának sokáig nem jelenhetett meg egyetlen kötete sem, nyolc évig rendületlen szorgalommal írta kéziratait az íróasztala fiókjának. Tavaly aztán megtört a jég: több kiadónál egyszerre négy kötete is megjelent. Azt hiszem, a leginkább jelentős a Békegyakorlatok című munkája, amiben a délszláv háborúban játszott szerepéről ír. Miközben elmeséli, hogy besorozott katonaként hogyan is került bele ebbe a zavaros fegyveres konfliktusba, az olvasó rengeteg háttér-információt nyerhet az egykori Jugoszlávia sajátos viszonyairól. Sajnos ennek a könyvnek napjainkban húsbavágó aktualitása van Ukrajnában.

Ugyancsak önéletrajzi ihletésű dokumentumregény az A legvidámabb tárhely című könyve is, amit a közelmúltban jelentetett meg a Magyar Napló Kiadó. Ennek bemutatóját december 10-én tartották a Magyar Írószövetség klubtermében. Az est moderátora és egyben a szerző beszélgetőtársa Szakolczay Lajos irodalomtörténész volt, aki miután köszöntötte a közönséget, felolvasta a kötettel kapcsolatos gondolatait. Kiderült, hogy a neves budapesti szakember mélyrehatóan ismeri az egykori Jugoszlávia magyar nyelvű irodalmát, az ott élő magyar közösség kulturális életét. Szakolczay a jugoszláviai magyarság krónikájának nevezte Szabó Palócz könyvét, amely tulajdonképpen jugosztálinista jelenetek összességéből áll, s külön kiemelte a szöveget jellemző szerkezet nélküli szerkezetet. A könyv önéletrajzi elemekből épül fel, szó esik benne többek között az Új Symposion című kulturális folyóirat szerkesztőségének 1983-as szétveréséről, a szabadkai Népszínház körüli eseményekről. Az olvasó egy sajátos látleletet kaphat az 1980-as, ’90-es évek Jugoszláviájának hétköznapjaiból.

A felolvasást kötetlen beszélgetés követte az irodalomtörténész és a szerző között. A beszélgetés során kiderült, hogy a szerző gyerekkorában sokat kerülte az iskolát, helyette inkább könyvtárba járt klasszikus és délvidéki írók műveit olvasni. Azt is megtudhattuk, hogy miért is lett pályaelhagyó, miért döntött úgy, hogy a színjátszást felcseréli az írásra. Szabó Palócz Attila a beszélgetés végén az elhangzottakat mintegy összegezve kijelentette, hogy a regény a kudarcainak története, általa számba veszi azon kezdeményezéseit, amiket végül is sosem sikerült befejeznie. De nem úgy a regényt és az estet, ahol Szakolczay Lajos végszava után a közönség megvásárolhatta a kötetet, amit a szerző dedikált.

Lengyel János
Kárpátalja.ma