„Együnk egy jót együtt Császlócon!”

Így hangzott az I. Kárpátaljai Nemzetközi Gasztronómiai Találkozó jelmondata, melyet Császlócon rendeztek meg.
Október 7-én már a déli órákban serénykedtek a helyi kultúrház udvarán a szakácsok. A sátrak előtt többek között borscs, bográcsgulyás és csülökpörkölt készült. Mindeközben a színpadon megkezdődött az ünnepi műsor. Elsőként a meghívott vendégek – Gyurin Miklós, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, az ungvári választási körzet parlamenti képviselőjelöltje, Fedinec Mihaljo, az Unvári Járási Tanács elnöke, Volodimir Szmolanka, megyei képviselő, parlamenti képviselőjelölt, Popovics Mihály, a megyei tanács vezetője, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Járási Szervezetének elnöke, Pivkacs Ivan, Verbes község polgármestere, Kerekes Miklós, Ajak polgármestere – köszöntötték a helyieket, valamint a Gyöngyösi Ruszin Önkormányzattól, a délvidéki Muzslyáról, Ajakról, Verbesről és Őrdarmáról érkezett vendégeket és fellépőket. A szervezők köszönetet mondtak az esemény támogatóinak: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, Lukita Vitaliknak, a Dorcas nemzetközi segélyszervezetnek, Tóth Mónika és Marcij Natália magánvállalkozóknak, valamint Fóris Györgynek.
A műsor a császlóci Csicsergő Csajok fellépésével kezdődött, akik magyar és ukrán népdalokkal ajándékozták meg a közönséget, őket az őrdarmai Betyárok, majd a muzslyai népi együttes követte, akik szintén népdalokat adtak elő.
Gregus József, a muzslyai Amatőr Szakácsok és Hagyományápolók Egyesületének elnöke ajándékot nyújtott át Roják Mária polgármesterasszonynak, illetve Roják Tamásnak és Bacskai Bélának megköszönve hagyományápoló tevékenységüket. A műsort a Gyüre Tamás vezette ajaki Pántlikás együttes folytatta, majd a helyi Kadarka amatőr néptáncegyüttes szórakoztatta a nézőket.
A rendezvény szakácsainak fáradozását oklevéllel tüntette ki a község, majd az ajaki Snapsz Band együttes játszott.
A rossz idő ellenére kiürült minden bogrács, s a mulatság hajnalig tartott.
Roják Mária elmondta, hogy bár először szervezték meg ezt az eseményt, szeretnének vele hagyományt teremteni, s ezáltal barátságokat kötni. „Nemcsak egy jót enni, inni, szórakozni, de segíteni is egymásnak, ha épp arra van szükség. Erről szól ez az alkalom.”

Bogáthy Boglárka
Kárpátalja.ma