Elhunyt Sütő János festőművész

Életének 86. évében elhunyt Sütő János festőművész, a kortárs kárpátaljai tájképfestészet kiemelkedő alakja, Ukrajna Nemzeti Művésze.

Sütő János 1933-ban született Ungváron. 1955-ben végzett az Ungvári Iparművészeti Szakiskolában, tanárai Boksay József, Erdélyi Béla és Berecz Vilmos voltak. 1975 és 1997 között több tanulmányutat tett skandináv és közép-ázsiai országokban. Egyéni kiállításai mellett (Ungvár, Kijev, Göteborg) számos csoportos tárlata volt hazájában és külföldön – Magyarországon, Japánban, Londonban – is. Műveit több kárpátaljai és ukrajnai múzeum őrzi.

Műveinek elsődleges élményanyagát a természet adja. Tájképein ugyanúgy fellelhetőek a részletgazdag, epikus jellegű látképek, mint a lírai hangvételű, bensőséges motívumok. Művészetével kapcsolatban az alkotások átgondolt felépítését, a képek kiérlelt színvilágát emelik ki a kritikusok. A tiszta, intenzív színek kontrasztja, a dinamikus formák ellentéte egyfajta mozgalmasságot visz tájképeibe. Csendéleteire is jellemző a lendületes, plasztikus festőiség és a gazdag érzelmi töltet.

Életművének egyik maradandó értéke, hogy megfestette Kárpátalja szinte valamennyi fatemplomát, melyek jelentős része mára megsemmisült, ám Sütő János vásznai megőrizték ezeket az emlékezet és a művészet számára.

 

Hidi Tünde

Kárpátalja.ma