Emlékünnepség 1956 tiszteletére

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) október 23-án Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szervezte meg 1956-os emlékünnepségét. A forradalom és szabadságharc 58. évfordulójának apropóján több száz ember gyűlt össze a Rákóczi-főiskola Esztergom és Győr termében. A jelenlévőket Kész Géza, a KMKSZ kulturális titkára köszöntötte.
A rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd dr. Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos mondott ünnepi köszöntőt. Mint elmondta, 1956 forradalma nemzeti történelmünk szerves része ötvennyolc év távlatából is. Az egységes magyar nemzet szabadságharcosai ekkor forradalmat mertek kezdeményezni, s felvették a harcot a világ akkori szuperhatalmával szemben; minden áldozatra készen keltek fel hazájukért. Legyünk büszkék arra, hogy e nép fiai lehetünk!
brenzovics_laszlo_1956_001Őt követően dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöke mondta el ünnepi beszédét. „Vannak szavak, amelyek nekünk, magyaroknak sokat jelentenek. Ilyen az 1956 is, amelynek jelentését másoknak megmagyarázni nagyon nehéz. Egyes népeknek vannak győzelmi napjai. Nekünk napjaink vannak, melyeken, ha eredménytelenül is, de küzdöttünk a szabadságért. Mert a magyar nép szabadságot akar, és nem hagyja magát elnyomni” – mondta.
Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Milován Sándor, Molnár László és Perduk Tibor Árpád, az ’56-os események kárpátaljai résztvevői is. Őket a szervezők egy-egy szál virággal köszöntötték.
A rendezvény további részében a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) ünnepi irodalmi összeállítását láthatták a jelenlévők. A társulat előadásában megelevenedett számunkra a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye személyes sorsok és történetek tükrében. Mert ahogyan Victor Hugo mondta: „Mi a történelem? A múlt visszhangja a jövőben. A jövő tükröződése a múlton.” Mi is átérezhettük a kor megtorló elnyomását, amelyet a szebb jövőért fellépő magyarjaink szenvedtek el.
A Szózat eléneklésével, majd azt követő állófogadással zárult az esemény.

Kárpátalja.ma