Fedák Sári-est a III. Sztalker-fesztiválon

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház fennállásának 25. évfordulóját méltató III. Nemzetközi Sztalker Színházi Fesztivál harmadik napján Fedák Sári alakja elevenedett meg a színpadon Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművésznő előadásában. Az est dátumát nem bízták a véletlenre: október 26-án született Fedák Sári színésznő, primadonna, a leghíresebb beregszászi lakos. Az előadást Dávid Zsuzsa rendezte.

„Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg melegséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni. Ő első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. (…) Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát” – írta róla anno Ady Endre, akinek a színésznőről szóló híres alkalmi verse volt a Fedák-est mottója.

Az előadás azzal a céllal jött létre, hogy az énekesnő-színésznő – teljes nevén Fedák Sarolta Klára Mária – életútját teljességében ismerhesse meg a közönség: ne csupán a sikereit, hanem a világégések utáni tragikus sorsát is. Az emlékest megálmodójának további szándéka az volt, hogy legsikeresebb és leghíresebb magyar művésznőről elterjedt hamis állításokat és kételyeket megcáfolják, így nyilvánosan rehabilitálják személyét. A színdarab anyagát Fedák Sári emlékirataiból, leveleiből, az Útközben és a Te csak most aludjál, Liliom… című könyvből, visszaemlékezésekből, a Színháztörténeti Intézet anyagaiból, s a régi Színházi Élet című folyóirat lapszámaiból állították össze.

A beregszászi színésznő szerepét – elfogultság nélkül ki lehet jelenteni – Szűcs Nelli teljességgel át tudja adni, a színpadon szinte eggyé vált a karakterrel. Szűcs Nelli önálló produkciójával tökéletesen megidézte Zsazsa alakját, valamint a 20. századi Kárpátalja és Magyarország hangulatát. Megismerhettük a nagy primadonna pályájának kezdetét, szerelmét Molnár Ferenccel, karrierjének csúcsát és hanyatlását, meghurcolását, és végül a halálát. A néző azt a nőt látta, aki mert nagyot álmodni, és terveit – gyűlölői munkálkodása és kudarcai ellenére – véghez tudta vinni. Aki ugyanaz a szilárd európai magyar ember volt Berlinben, mint a börtönben. Azt a megbélyegzett művészt, akit a mai napig nem rehabilitáltak.

Szűcs Nelli 58. alkalommal játszotta az ikonikus szerepet, alakítását a közönség álló vastapssal jutalmazta.

A színdarab után közönségtalálkozón vehettek részt az érdeklődők. Szűcs Nelli színművésznővel és Fedák Mária Lujzával Kudlotyák Krisztina, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanára beszélgetett. A közönségtalálkozón Szűcs Nellinek Fedák Sárihoz és Kárpátaljához való kötődéséről, további terveiről is szó esett.

„Mi csak a gyümölcsöket vittük el innét valahová, de a gyökereket itt locsolgatjuk” – vallotta a tiszaújlaki születésű művésznő.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma