Fedák Sári-estek Kárpátalján

Fedák Sári beregszászi származású ismert magyar színművésznő, énekesnő-primadonna életét bemutató önálló esteket tartott Szűcs Nelli, a Magyar Nemzeti Színház művésze, illetve a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház alapító tagja, művésze vidékünk több településén.

Az 1900-as évek egyik legismertebb és legsikeresebb magyar művésznőjéről szóló esteket a Viski Művelődési Házban, az ungvári Bavka bábszínházban, illetve a Munkácsi Latorca-menti Állami Színházban mutatták be április 5. és 7. között.

Fedák Sári, más néven Zsazsa, 1900-ban kezdte meg pályafutását a Magyar Színházban. Pályája során számos magyar és külföldi színházban fellépett. A többi közt szerepelt a Népszínházban, a Vígszínházban, a Király Színházban. Külföldi szereplései során eljutott Európa számos neves városába – Bécsbe, Berlinbe, Párizsba, Londonba, illetve az Amerikai Egyesült Államokba is. Humoros és jó előadó volt, mint az őt megtestesítő előadó, így akár párhuzamot is vonhattak a nézők a két művésznő között. Zsazsa sikerei ellenére rendkívül kritikus volt magával szemben, de a másoktól eredő kritikát nem viselte el. 1944-ben a bécsi Donausender német nemzetiszocialista rádió munkatársaként a háború folytatása mellett állt ki, ezért a második világháború után a Népbíróság „nácirajongónak” bélyegezte, és nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélte. A büntetés letöltése után már nem térhetett vissza a színpadra, ezért, illetve szülőföldjének elcsatolása miatt, mély depresszióba esett. 1955. május 5-én hunyt el Budapesten.

Április 7-én, a Munkácson megszervezett estre a város magyar közösségének tagjai, valamint a szomszédos magyar településekről érkeztek. A rendezvény nagy érdeklődést váltott ki, így a színház terme szinte teljesen megtelt. Az est végén Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Jótékonysági Alapítványának igazgatója köszönte meg a művésznő kiemelkedő alakítását, illetve a nézők megannyi virágkompozícióval ajándékozták meg.

Kárpátalja.ma