Felavatták Polónyi Károly és Jolán emléktábláját

Polónyi Károly és Jolán beregszászi születésű festőművész testvérek tiszteletére emléktáblát avattak a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BMG) falán október 30-án.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Mányi István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja; Babják Zoltán, Beregszász polgármestere; Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke; a Vérkeparti Öregdiákok képviseletében Imre Margit, valamint a dombormű készítője, Ortutay Zsuzsa szobrász-keramikus és Antónikné Polónyi Katalin.

Az avató a Himnusz közös éneklésével kezdődött, mely a gimnazisták, tanáraik és a vendégek ajkán csendült fel.

Ezt követően felszólalt Dalmay Árpád, a Beregszászért Alapítvány elnöke, az emléktábla-állíttatás kezdeményezője. Beszédében ismertette Polónyi Károly (1894–1946), a Beregszászi Magyar Királyi Állami Főgimnázium rajztanára és testvére, Polónyi Jolán (1902–1966) életét. Elmondta továbbá, hogy sokaknak kérdéses volt az avatás szükségessége, hiszen nevük már lassan kezd feledésbe merülni. Pedig éppen azért van szükség rá, hogy nevük fennmaradjon, s városunk lakói büszkén emlékezzenek rájuk.

Mányi István konzul köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy ápolni, kutatni kell múltunkat, magyarságunkat, s továbbvinni azt. Felszólalt még Babják Zoltán polgármester, Zubánics László és Szabó Árpád, a BMG igazgatója.

Ezt követően Antónikné Polónyi Katalin és Dalmay Árpád leleplezte a domborművet, majd Molnár János római katolikus plébános és Maksai Attila református lelkipásztor kapott szót. Ezután a megjelentek elhelyezhették koszorúikat.

Az ünnepség a végzősök műsorával ért véget.

Pusztai-Tárczy Beatrix
Kárpátalja.ma