Filmvetítés az 56-os forradalomra való emlékezés hetében

Filmvetítést és közönségtalálkozót szervezett a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány az 56-os forradalom 63. évfordulója alkalmából a beregszászi Pásztor Ferenc Házban október 26-án.

Ebből az alkalomból a szervezők Madácsy Tamás történészt és filmrendezőt hívták meg, hogy Kárpátalján is bemutathassa a Megtorlás a viharsarokban című dokumentumfilmjét.

Az alkotás Magyarország délkeleti szegletében átélt megtorlás áldozatainak állít emléket. Bemutatja a forradalom helyi vezetőinek vagy akár csak egyszerű résztvevőinek felkutatását, előállítását, erőszakos kihallgatását, egyes esetekben fizikai megsemmisítését.

Az alapítvány több célt fogalmazott meg és tűzött ki a rendezvény megszervezésével kapcsolatban: egyrészt a film, mint ismeretterjesztő, tájékoztató eszköz és műfaj által közelebb vinni a nézőhöz a történelmi eseményeket, másrészt a közönségtalálkozó és beszélgetés során megismerni egymás gondolatait véleményét a témával kapcsolatban, párhuzamokat találni a kárpátaljai és magyarországi 56-os események közt, együtt emlékezni az 56-os forradalom hőseire, valamint személyesen a rendezőtől információt és tudást szerezni a filmkészítés különböző fázisairól, kulisszatitkairól, szépségeiről és nehézségeiről.

A rendezvény végén Bunda Szabolcs ismertette a Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány tevékenységét, valamint eddigi programjait.

A szervezők a közeljövőben a rendező „Élő múlt” Emlékezetkultúra és magyar identitás Kárpátalján c. alkotásának bemutatását is tervezik Beregszászban, melyben Kárpátalja kerül bemutatásra 1944-től napjainkig.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma