Hamupipőke-bál Tiszaújhelyben

Hamupipőke-bált tartott március 22-én a Tiszaújhelyi Fiókkönyvtár baba-mama klubja. A három éve működő csoportnak idén ez már a második ilyen jellegű programja, ugyanis februárban a Tiszaújhelyi Görögkatolikus Egyházközséggel szerveztek közösen farsangi bált.

Molnár Melinda, a könyvtár vezetője és segítői ezúttal a mese birodalmába kalauzolták el a rendezvényen részt vevő gyerekeket és szülőket.

A könyvtár olvasótermében megelevenedett a mesevilág: többek között Hófehérke és a hét törpe mellett Piroska, Pöttyös Panni, Csipkerózsika, Kacor király, Lúdas Matyi és Mása jelmezét öltötték magukra a kicsik.

A bálokhoz méltóan nyitótánccal kezdődött a rendezvény, melyhez a zenei aláfestést Szűcs Panna hegedűjátéka biztosította.

Ezt követően a hetes szám bűvöletében folytatódott a program. A 49 résztvevőnek hét próbát kellett kiállnia: Csizmás Kandúr hétmérföldes csizmájában járták végig az utat.

Először sorban bemutatkoztak a mesehősöknek beöltözött gyerekek, majd meseország „Tarkabarka” nevű újságjában kellett hirdetést feladniuk. Hamarosan Jancsi és Juliska világában találták magukat, ahol a két kisgyermekhez hasonlóan ők is jóllakhattak édességgel (muffinnal), miközben óvakodniuk kellett a vasorrú bábától. Ezután meg kellett találniuk a könyvtár polcain azokat a mesekönyveket, amelyekben szerepel az általuk megjelenített mesefigura. Újabb próbát jelentett Hamupipőke cipője, melyet elhagyott a gazdája, de az ügyes hercegek megtalálták a mesebeli tulajdonost, s a gyerekek egyúttal segítettek a kis mostohalánynak a kukorica és a búza szétválogatásában.

S ahogy a mesében a jó végül elnyeri a jutalmát, a bálon részt vevő gyerekek sem tértek haza üres kézzel: édességet, játékokat és könyveket kaptak.

A játékos próba mellett kézműves foglalkozás, arcfestés, tánc szórakoztatta a jelenlévőket.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma