Honfoglalási emlèkünnepség Tiszacsomán

Verecke, Munkács és Ungvár mellett a honfoglalás fontos helyszíne Tiszacsoma is. A negyedszázaddal ezelőtt kezdődő ásatások egyértelműen bebizonyították: honfoglaló őseink közül nem mindenki vonult tovább egészen a Dunántúlra. Számos csoport a hágókon való átkelést követően itt telepedett le a Kárpátok karéjozta sík vidéken, eleink fokozatosan lakták be ezt a területet. Tiszacsomán a régészek által feltárt honfoglaláskori temető helyén kialakított emlékpark másfél évtizede áll, ahol június 16-án a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének és a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének szervezésében koszorúzással egybekötött Honfoglalási emlékünnepséget tartottak.

A rendezvény elején Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket.

Az elődeinkről való megemlékezés ünnepén felszólalt Horváth Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, valamint Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke.

Az emlékezőkre Iván Gábor görögkatolikus pap kért áldást. Ezután a jelenlévők elhelyezték koszorúikat a park közepén található kopjafánál.

Ezután gazdag kulturális program vette kezdetét az. A Tiszacsomai Kultúrház Reskó-Papp Angéla és Botos Georgina által felkészített Bokréta Tánccsoportja szatmári lassú és friss csárdást, magyarbődi néptáncot adott elő. A Tiszacsomai Kultúrház szavalócsoportjának két tagja: Jancsik Félix, Pósa Lajos: Magyar vagyok című költeményét, Jancsik Szilveszter, Jekkel-Falussy Eszter: Ha magyar vagy című versét szavalta el. A Mezőgecsei Hagyományőrzők Szatmári Viola és Botos Georgina által felkészített Kék Viola Tánccsoportja néptáncokat, az ugyancsak mezőgecsei Szivárvány Néptánccsoport pedig mezőföldi táncokat mutatott be. A Mezőgecsei Tüzes Liliom Hagyományőrző csoport Magyar honfoglalási énekek című összeállítását adta elő. A kulturális program keretében fellépett még a halábori klub tánccsoportja Kádár Szilvia vezetésével.

A szervezők több programmal is készültek a fiatalok számára. A tiszaújhelyi Molnár Melinda arcfestéssel és kézműves foglalkozással várta a gyerekeket. A fölös energiákat pedig az ugrálóvárban és a trambulinon volt lehetőség leugrálni, pihenni pedig a körhintán lehetett. Továbbá az érdeklődők kipróbálhatták az íjászkodást, valamint egy, a helyszínen felállított jurtát is megtekinthettek.

 

Biszku Éva

Kárpátalja.ma