Húsvéti szokások Kárpátalján

Húsvét, Krisztus feltámadásának a napja, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. A kiemelkedő alkalomhoz számos szokás fűződik, melyek valamilyen formában ma is fennmaradtak. Rövid írásunkban a pászkaszentelést, a tojásfestést, és a locsolkodást említjük.

A pászkaszentelés
Kárpátalján a katolikusok körében máig megőrződött a pászkaszentelés. A pászka ezen a vidéken a húsvéti kalácsot jelenti. Minden katolikus családban van vagy volt egy fonott kosár, melyet csak erre a célra használnak. Régen nagy, kétfülű kosarakat használtak. A pászkaszentelő kosárba a kalács mellé főtt tojás, sonka, főtt kolbász, egy egész tyúk, üveg bor, túró, torma, sárga túró meg a töltött kakas, vaj, só is kerül. Ezek a szentelmények, melyeket nagy gonddal készítik elő. Érdekesség, hogy a pászkára általában egy fonott koszorút tesznek, ami Krisztus töviskoszorúját jelképezi. Szintén Krisztus szenvedésére és öt sebére utal a pászkára helyezett öt rózsa is. A szentelményeket kézzel hímzett pászkaterítővel takarták le, s úgy vitték a templomba a kosarat, ahol a pap megszentelte az ételeket. A templomból régen mindenki sietett hazafelé, mert úgy tartották, hogy aki hamarabb hazaér, az szerencsés lesz.

A régi hagyományok szerint a megszentelt ételek maradéka közül a pászkamorzsát és a tojáshéjat elégették, a sonkacsontot pedig a következő évi szentelésig a padláson tárolták, mert óvó-védő funkciót tulajdonítottak neki. Egy évvel később pedig elásták a krumpliföldbe, bízva abban, hogy bő termést hoz.

A tojásfestés
Számos kárpátaljai településen hagyomány a kézzel hímzett tojás készítése. Minden régiónak megvan a maga jellegzetes technikája is. Salánk például a viasszal festett tojásról híres. A speciális íróeszközzel, a kiccével (üreges farúd, melybe rézdrótot helyeznek, ennek kiálló vége szolgál a tojás megfestésére) a megfőtt langyos tojásra felviszik viasszal a mintákat, és aranyporral kenik be. A por csak a mintára tapad rá. A por helyett néha hagymahéjban főzik meg még egyszer a hímzett tojásokat. Ennek eredményeképpen a tojás egész felülete rozsdabarna színű lesz, kivéve a viaszos részt. Tehát mikor hagymahéjba teszik a tojást és néhány óra múlva, miután kiveszik, letörlik a felvitt viaszt, helyén fehér marad a tojáshéj és kirajzolódik a minta. Végül szalonnabőrkével kenik be, hogy szép fényes legyen. A régebbi motívumok közül máig ismert a kakastaréjos, gereblyés, karácsonyfás minták. Ezen kívül elterjedtek az újabb virágmotívumokat ábrázoló minták is: labdarózsás, szegfűs, violás, tulipános.

Vannak olyan vidékek, mint például Nagybereg, ahol máig a karcolásos ősi tojáshímzési technikát használják. Az általában hagymahéjban pirosra főtt tojásra karcolják a mintát szikével vagy valamilyen éles tárggyal. Emellett még a megszínezett tojásra sósavba mártott tollheggyel is készítenek mintákat, s ezt savval visszamaratott mintának nevezik.

Ugyancsak ismert a berzselt tojás, amikor a tojásokra apró díszes fűleveleket kötnek, s ezzel együtt főzik meg a hagymahéjban. Fövés után a levél mintája szépen kirajzolódik a tojáson, mert a levéllel fedett részt nem színezi be a hagymahéj.

Nagydobronyban az 1950-es években csíkos tojásokat festettek, aztán jöttek a mintás tojások. Eleinte lóhere-, cseresznye-, szamócamintákat festettek, majd divatba jöttek a virágrajzolatok. Később minden családnak megvolt a jellegzetes mintája: tulipánvirág, kalocsai minták, árvácska, búzavirág vagy szegfű.

Ugyanitt elterjedt volt, hogy virágvasárnap reggelén szalagokkal feldíszített zöldágat tettek a lányos házak kapujára a nagyszülők vagy szülők. Ebből is tudták a legények, hogy hol laknak a lányok. Általában 12-13 éves korig rakják ki a lányos házak elé, a nagyobb lányok lakhelyét már nem jelzi zöldág.

A locsolkodás
Kárpátalján nagy hagyománya volt a locsolkodásnak is. Voltak olyan falvak, ahol a fiúk már hajnalban elindultak meglocsolni a lányokat. Ehhez általában egyszerű kútvizet használtak. Csak a jómódú családok fiai locsoltak kölnivel. Az ügyesebbek vízipuskát is készítettek fából, és azzal már messziről is le tudták spriccelni a lányokat.

A lányok annak örültek, ha minél több locsolójuk volt, a fiúk pedig egymással versenyeztek, ki tud minél több lányt meglocsolni és minél több hímest összeszedni. 20-30 évvel ezelőtt a lányoknak annyi locsolójuk volt, hogy akár 100-200 tojást is elosztogattak.

Locsolás előtt nem maradhatott el a vers, majd a tojásosztást követően a vendégeket asztalhoz invitálták megkínálva őket a templomban megszentelt étellel, itallal.

Ma is szentelünk pászkát, készítünk hímeseket és jönnek a legények locsolkodni… Némi különbség azonban mégis akad. A pászkaszentelésre szánt kosarak sokkal kisebbek lettek, s a szentelmények közül is csak jelképesen kisebb adagok kerülnek a kosárba. Hímes tojásokat is egyre kevesebb háziasszony készít, illetve egyre kisebb számban. Ma már nem kell száz tojást meghímeznie az édesanyának. A locsolkodás is visszafogottabb. A legények nem kelnek hajnalban… csak úgy ráérősen.

Őrizzük ezeket a szokásokat. Pakoljuk meg a kosarat, ha csak jelképesen is! Készítsük el a húsvéti hímeseket, ha nem egyébre, hát az ünnepi asztalt díszítsük vele! És legények! Tanuljon meg mindenki egy-egy húsvéti verset! Mindezektől csak gazdagabbak leszünk lélekben, szívben. Áldott ünnepet!

Gál Adél
Kárpátalja.ma