Húsvéti versmondó verseny Verbőcön

A húsvét az egyik legnagyobb egyházi ünnepünk, amikor szerte az egész keresztyén/keresztény világban megemlékezünk a vétkeinkért váltsághalált szenvedett, minket bűneink fogságából kiszabadító Jézus Krisztus feltámadásáról, melynek hála, mi is feltámadhatunk. A KMKSZ Verbőci Alapszervezete az ünnep előtti nagyhét derekán, csütörtökön, a helybeli középiskola dísztermében, a húsvétra való felkészülés jegyében rendezte meg az I. Húsvéti Szavalóversenyt, melyen gyermekek előadásában hangzott el megannyi szép vallásos költemény.
A versenyt megnyitva, Gál Lilla, a KMKSZ Verbőci Alapszervezetének elnöke a húsvét üzenetéről beszélt. Arról, hogy az ünnep azt hirdeti: mindig van remény, s hogy milyen hatalmas tettet tud megtenni az Isten, nevezetesen Jézus váltsághalálát és feltámadását, melyekért hálásaknak kell lennünk a Teremtő iránt…
73332_2A versenyt négy korcsoportban – az 1., a 2., a 3. és a 4–5. osztályosok csoportjában – rendezték meg, harminchét versenyzővel, akik zömmel Jézus kereszthaláláról és feltámadásáról szóló verseket szavaltak el. Emellett pedig több kisfiú locsolóverseket adott elő. A Luzsecki Zita magyartanár, Szegő Zita hittantanár, Zán Diána művészettörténet-tanár, Fenyvesi Noémi angoltanár és e sorok írója által alkotott zsűri döntése alapján az elsősök csoportjában Paládi Ákos végzett az élen, megelőzve Sipos Tamást és Szilvási Fruzsinát. A másodikosok között a duettben fellépő Újfalusi Petra és Homoki Kinga szerezte meg az első, Tihor Tibor a második, Papp Odett pedig a harmadik helyet, míg a locsolóversek előadói között Baka Máté találtatott a legjobbnak. A 3. osztályosok csoportjában Sinkó Mirjámé lett az első, Beregi Petráé és Bilkei Emeséé a megosztott második, Újfalusi Fannié a harmadik hely, a locsolóversek kategóriájában pedig Kész Dávid végzett az élen. A 4–5. osztályosok között Stul Eszter szerezte meg a győzelmet, Füzesi Béla és Komáromi Ákos nyerte el a megosztott második helyet, Zán Dávid pedig harmadik lett, míg Papp Richárd megkapta a zsűri különdíját.
Minden versenyző ajándékokban részesült (ezeket a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete biztosította), valamennyi helyezett és a különdíjas pedig ezen felül oklevelet is kapott, valamint az Irka legfrissebb számát.
Reméljük, a szép kezdeményezésnek folytatása is lesz, és jövőre ismét húsvéti tematikájú versek csendülnek fel az iskola dísztermében.
Lajos Mihály