„Istennel a hazáért és a szabadságért” – zászlóbontás Kárpátalján

A Rákóczi-szabadságharc előzményeire emlékezett a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) május 21-én Mezőváriban és Beregszászban.

1703-ban Tarpa mellett ezen a két helyszínen bontották ki elsőként a kuruc felkelés zászlóit, mely a tiszaháti felkelés s a Rákóczi-szabadságharc kezdetét jelentette. A korhű ruhába öltözött salánki hagyományőrzők és a beregszászi főiskola diákjai elsőként Váriban, a KMKSZ szervezésében megvalósuló emlékünnepségen elevenítették fel ezt a történelmi pillanatot.

A vendégeket Berki Károly, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének vezetője mondott ünnepi beszédet. Felléptek a szennai művészeti iskola növendékei, zenélt a BorzsaVári együttes, majd a helyi iskolások műsora zárta a kulturális programot.

101252_01Mezővári után Beregszász főterén vonultak végig Rákóczi kurucai, őket a Beregszászi Művészeti Iskola növendékei kísérték, majd felhangzott a brezáni kiáltvány, és kibontották a Nagyságos Fejedelem hadizászlóit.

A rendezvényt Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója, az esemény háziasszonya nyitotta meg, kiemelve, hogy a történelmi visszatekintés és hagyományőrzés mellett az ünnepség rámutat arra, hogy a jelenben is tennünk kell valamit – a zászlóbontás az újrakezdés lehetősége és szimbóluma.

– Azért gyűltünk össze, hogy emlékezzünk a múltra, a kárpátaljai nép egyik jelentős gyökerére. A fa a gyökerei által tud megkapaszkodni a földben, s nekünk 300 évre visszanyúló mély közös gyökerünk van itt, amibe belekapaszkodva megmaradhatunk abban a háborgó tengerben, amely ezt a kis ölelésnyi hazát körbeveszi – mondta köszöntő beszédében Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora. A Rákóczi-kultusz elmélyítését szorgalmazta a magyar nyelvű felsőoktatási intézvény vezetője, hangsúlyozva, hogy a PCS ennek jegyében szervezi meg minden évben a zászlóbontási ünnepséget Beregszász főterén. Reményét fejezte ki afelől, hogy nem talál süket fülekre a szervezet kezdeményezése, miszerint jövőre ebben az időpontban már a beregszászi városnapok keretében elevenítenék fel a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásának előzményeit.

101252_02A megnyitó után a résztvevők elhelyezték a kegyelet koszorúit a zászlóbontás vezéralakja, Esze Tamás szobránál. A színpadon a tiszapéterfalvi Kokas Banda muzsikált, s csábította táncra a jelenlévőket a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoporttal. A kulturális programon túl a kézműves sátrakban a fonalgrafika, csuhézás, körmöcskézés rejtelmeit is elsajátíthatták a programra érkezők, a legkisebbek osztatlan sikerét az arcfestő sátor zsebelhette be.

A zászlóbontási ünnepség a Grezsa István vezette Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság támogatásával valósult meg.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma