Izmusok találkozása Beregszászban

Kárpátaljai magyar képzőművészek tárlata nyílt meg Magyarország Beregszászi Konzulátusának új kiállítótermében október 25-én. Az eseményt a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és konzulátus szervezte.

Az eseményen a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága tagjainak munkásságából kaphattak ízelítőt az érdeklődők. A kiállított festményeket és szobrokat Kárpátalja kiváló alkotóinak műveiből válogatták össze. Baraté Ágnes, Dikun György, Erfán Ferenc, Habda László, Hrabár Natália, Id. Hidi Endre, Ifj. Hidi Endre, Kulin Ágnes, Kalitics Erika, Klisza János, Kopriva Attila, Matl Péter, Réti János, Soltész István, Szocska László, Tóth Róbert, Őri Mihály, Villasek Tibor és Veres Ágota alkotásaiban gyönyörködhettek a látogatók. A tárlaton a kárpátaljai festőiskolát követő impresszionista, posztimpresszionista, realista, szürrealista, és absztrakt expresszív ábrázolások jelentek meg.

Az est hangulatát a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola pedagógusaiból álló Harmónia trió zenei közreműködése emelte.

Az anyaországban élő művészek, művészettörténészek keveset tudtak arról, hogy mi is történt valójában a kárpátaljai művészeti életben 1990 előtt. Ezért volt izgalmas felismerés a ’90-es évek elején a kárpátaljai művészetet ismét felfedezők számára, hogy mi hajtott ki ezen a vidéken – mondta Szilágyi Mátyásfőkonzul a tárlatmegnyitón. Majd hozzátette, hogy a Kárpátalján alkotó új generáció nemcsak ismeri a kortárs stílusokat, de sajátos kapcsolódási pontokat is keres a külvilággal, melyre egyaránt jellemző a hagyományőrzés és a formabontás, továbbá kiemelte a Révész Imre Társaság fontosságát Kárpátalján.

Szőcs Géza, a kultúráért felelős volt államtitkár a határokat átívelő nemzetegyesítés fontos pillanatának nevezte a tárlatot. „Rendkívüli történelmi teljesítmény, csak főhajtással lehet elismerésünket kifejezni, hogy ez a közösség megtartotta a szellemi magyar hazához, a nemzethez való tartozását”, s „a nemzetnek igenis szüksége van arra, hogy figyeljük, nemcsak a trianoni határokon belül, hanem azon kívül is.”

Dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára elmondta, hogy az akadémia évente legalább egyszer ellátogat Kárpátaljára, amikor kihelyezett ülést is tartanak. Kifejtette, hogy az akadémia támogatja a kárpátaljai művészetet és kultúrát, ennek példájaként az Együtt folyóiratot is felhozta.

Ha körbenézünk a tárlaton, akkor a felöltözött alkotásokat látjuk, amelyek különböző műfajban készültek, és egyéni technikai megoldásokat mutatnak – mondta Kulin Ágnes, a Révész Imre Társaság elnöke, aki a rendezvény előtt egy alkotótáborban vett részt az egyesület tagjaival. Az elnöknő úgy gondolja, hogy mindegyik alkotóközösségnek és művészi hangnak van létjogosultsága Kárpátalján. Szakavatottként hozzátette, hogy a teremben látható alkotások a térségre jellemző témák valamennyiét érintik és hűen tükrözik. „Őrülünk, hogy mi lehetünk a szóvivői a kárpátaljai magyar művészetnek” – tette hozzá, majd röviden ismertette a társaság történetét és munkásságát.

A program a 30 éve szabadon – A magyar rendszerváltás és a külhoni magyarság című kétnapos rendezvénysorozat keretén belül jött létre.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma