Jótékonysági est Mezőkaszonyban

„Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan!” 1János 3, 18

Adakozó szívekkel népesült be a kaszonyi kultúrház december 27-én. A helyiek jótékonysági estet szerveztek, melynek bevételével a december 16-án éjjel kiégett családi ház felújítását támogatták. A rendezvényt Reményik Sándor És a szívem is elhagyott engem című verse nyitotta Radvánszky Zsófia előadásában.
Az esemény a Gravis Mezőkaszony és Térségéért Civil Szervezet koordinálásával valósult meg a helyi polgármesteri hivatal és a két történelmi egyház védnöksége alatt. A bált megtisztelte jelenlétével Radvánszky Ferenc kaszonyi református lelkipásztor, Tóth Sándor polgármester, Kudlotyák Csaba, a Mezőkaszonyi Római Katolikus Egyházközség képviseletében, Jánosi Angéla, a helyi középiskola igazgatónője, Szimcsera Szilvia, a KMKSZ Mezőkaszonyi Alapszervezetének elnöke, valamint Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója.
– Még december elején érkezett a felajánlás a budapesti 442-es számú Báthory László Cserkészcsapattól, hogy a két ünnep közötti időszakban szívesen ellátogatnának községünkbe egy csíksomlyói misztériumjátékkal. A tűzesetet követően több emberben is felmerült a károsult család támogatásának gondolata, ezért a külföldi vendégek előadása köré jótékonysági bált szerveztünk. – Ismertette az előzményeket Pataki Gábor, a Gravis igazgatója.
– Az ünnepekkor csatlakoznunk kell az Élet Forrásához, Krisztushoz, hogy megtisztulhassunk, használhatókká váljunk az Úr számára, s felüdülést nyújtsunk másoknak – fogalmazott köszöntőjében Radvánszky Ferenc lelkipásztor.
Az est további részében Lázár Ervin A Hétfejű Tündér című művét tekinthették meg a jelenlévők, melyet árnyjátékkal hívott színpadra a helyi konfirmandusokból álló színjátszócsoport. Ezt követően a Laudis keresztyén együttes szolgálata következett. Végül az esemény fénypontja, a budapesti vendégek misztériumjátéka szórakoztatta a közönséget.118775
Az est végén Pataki Gábor mondott köszönetet a szervezésben közreműködőknek, valamint résztvevőknek  a károsult család számára nyújtott önzetlen segítségért.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma