Kezdőlap » Kárpátalja » Kultúra » Jótékonysági koncert a táncért
Fotó: Fábián Zoltán

Jótékonysági koncert a táncért

Az eső sem tudta kedvét szegni október 17-én a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház nagytermébe összegyűlt gyermekeknek, szülőknek és nézőknek. A jó cél érdekében összefogtak a Beregszászi Művészeti Iskola táncosainak szülei, és jótékonysági koncertet szerveztek a táncterem padlójának felújításáért, amelyet saját erőből eddig sajnos nem sikerült kicserélni. A szülők úgy döntöttek, tesznek a kitűzött célért, és segítségül hívják az adakozni kívánókat.

A koncertet megtisztelte jelenlétével Beregszász város polgármestere. Köszöntő szavaiban elmondta, hogy a város vezetése tisztában van a művészeti iskola problémáival, és erejéhez mérten igyekszik megoldani azokat. Babják Zoltán ígéretet tett, hogy a koncerten befolyó összeget annyival egészítik ki, amennyi a táncterem padlójának teljes felújításához szükséges. Az iskola igazgatója, Bobály István elmondta, hogy egy nagylelkű felajánlásnak hála a felújításhoz szükséges alapanyagot már nem kell megvásárolni, így a koncert bevételét a munkaköltség fedezésére fordítják majd. Orosz Ildikó és Brenzovics László üdvözletét tolmácsolta Vass Ilona, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese, és szintén ígéretet tett arra, hogy támogatni fogják az iskolában szükséges egyéb felújításokat. A koncertet szervező szülők nevében Török Orsolya osztotta meg gondolatait a közönséggel.

A legkisebbektől egészen a legnagyobbakig, csaknem félszáz tánctagozatos gyerek és fiatal mutatta be tudását a másfél órás műsor alatt. A klasszikus tánc mellett népi és modern produkciókat is láthattak a nézők, mindezt hangszeres muzsikával gazdagították a koncerten közreműködő zenészek. Énekelt Zahacsevszka Kornélia, a Beregszászi Művészeti Iskola tanulója, fuvolajátékának könnyedségével nyűgözte le a nézőket Szimeonov Barbara, a művészeti iskola pedagógusa.  Az AccordMelody harmonikaegyüttes a magyar dallamok után a dzsessz és a filmzenék világába kalauzolta a közönséget.

Fotó: Fábián Zoltán

Fotó: Fábián Zoltán

A koncertet a mazsorettek ünnepélyes műsorszáma nyitotta meg. Hangsúlyos szerepet kaptak a magyar néptáncok: a közönség dél-dunántúli ugróst, szatmári és bodrogközi táncot is láthatott a gyönyörű magyar népviseletbe öltözött táncosoktól. A tagozat ifjú férfitagjai külön is bizonyították ügyességüket: somogyi botos táncot adtak elő. Egy gyermekkorunk meséit idéző álomba varázsoltak a kis balerinák és a játékkatonáknak öltözött fiúk, akik egymás után elevenedtek meg a színpadon a tündér érintésére. A klasszikus tánc összeállított produkció során a közönség gyönyörködhetett a rendkívüli ügyességet igénylő mozdulatokban. A legkisebbek pingvintánccal mutatkoztak be. Virágkoszorú címmel ukrán elemekből összeállított, modern zenei köntösbe bújtatott produkcióval kedveskedtek a legidősebb tanulók. Különösen nagylelkű tapssal jutalmazta a közönség a koncert zárószámát. A produkció címe magáért beszél: Táncolj, ne háborúzz! A fellépők a hiphop világába kalauzolták a nézőket.

A koncertre ellátogatott Faragó László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, valamint Barta Miklós, a Pulzus Rádió ügyvezető igazgatója is.

A fellépőket Mihajlovics Angelika és Meggyesi Anita, a Beregszászi Művészeti Iskola tánctagozatának pedagógusai készítették fel.

A koncerten az adományokból több mint nyolcezer hrivnya gyűlt össze. Reméljük, hogy a táncterem felújított padlója még több táncos kedvűt vonz majd, s így még több gyermek ismerheti meg a mozgás és a zene örömét a művészeti iskola falai között.

Kiss Julianna
Kárpátalja.ma

Szólj hozzá!

More in Beregszászi Művészeti Iskola
A Beregszászi Művészeti Iskola ünnepélyes koncertje

Május 27-én a városi művelődési házban tartotta ünnepi hangversenyét a Beregszászi Művészeti Iskola.

Close