Jubileumi kiállítás Derceni Viola szövőnő 80. születésnapján

Jubileumi kiállítással ünnepelte szeptember 19-én Beregszászban 80. születésnapját Derceni Viola kígyósi népművész. Az Ukrajna Érdemes Népművésze címet viselő idős szövőnő munkáiból az Európa-Magyar Ház Munkácsy Mihály kiállítótermében a Bereg Alkotóközösség és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) rendezett tárlatot, melynek megnyitóján a pályatársak, a családtagok és a barátok vettek részt.
Az egybegyűlteket és az ünnepeltet Zubánics László, a KMMI elnöke köszöntötte, majd a BorzsaVári népi zenekar játszotta el Viola néni kedvenc nótáit.
Ezután Seder Ilona, a Beregszászi Járási Tanács elnöke szólt a születésnapos szövőnőhöz, s tolmácsolta neki Viktor Baloga parlamenti képviselő jókívánságait. Ezt követően dr. Nagy Petronella, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja, Medvigy István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Kárpátalja megyei önkormányzati képviselője, valamint Halász László, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal művelődési és turisztikai osztályának vezetője köszöntötte Derceni Violát. A pályatársak közül Füzesi Magda költőnő készült: Szőttes pirossal, feketével című kétnyelvű verseskötetének azonos című versét olvasta fel az ünnepelt tiszteletére.
Az ünnepség „hivatalos” része az Éljen soká… kezdetű éltetés, illetve a Szeressük egymást gyerekek című dal eléneklésével zárult, majd torta és pezsgő mellett folytatódott a meghitt rendezvény. A háttérben Viola néni csodálatos beregi szőttesei díszelegtek.
Derceni Viola 1934-ben született Bergdédában. Gyermekkorában tanulta meg édesanyjától a szövés művészetét. 1967-től állandó résztvevője a városi, járási, megyei és országos kiállításoknak, tehetségét 1972-ben Ukrajna Érdemes Népművésze címmel díjazták.
Az elmúlt évtizedek munkáiból összeállított tárlat október 20-ig tekinthető meg.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma