Karácsonyi jótékonysági koncert Tégláson

A korábbi évekhez hasonlóan Tégláson idén 14. alkalommal ismét megrendezték a Császlóci Bentlakásos Iskola növendékeinek megsegítése céljából a karácsonyi jótékonysági koncertet.
A rendezvényen Ignácz Mária, a kultúrház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd egyperces néma felállással emlékeztek a Kelet Ukrajnában elhunyt magyar honfitársakra.
A színes koncerten egymást váltották a kultúrház és a környék hagyományőrző csoportjai. A népdalok, táncok és muzsikák között hallhattunk-láthattunk pásztorjátékot is a téglási Rózsa Népdalegyüttes előadásában. A kultúrház számos más hagyományőrző csoportján kívül a Dominus ifjúsági együttes, a palágykomoróci nyugdíjasklub is fellépett. Az est sztárvendégei a budapesti Zurgó együttes, a Festeres zenekar és a Csercsel énekegyüttes tagjai voltak, akik közös műsorral örvendeztették meg a nagyérdeműt.
A jótékonykodásban minden éven nagy szerepet vállalnak a szürtei református gyülekezet tagjai, akik cipősdoboz-akció keretén belül gyűjtenek ajándékokat, melyekkel örömteli pillanatokat próbálnak szerezni az árva gyerekek számára. Fülöp Ibolya, a szürtei református egyház képviseletében adta át az elkészített az idei cipősdobozokat.
A Császlóci Bentlakásos Iskola gyermekei is nagy odaadással, lelkesedéssel készültek a rendezvényre, ők is egy kisebb műsorszámmal fejezték ki köszönetüket az évről évre rájuk gondoló jó lelkű segítőknek.
A koncert végén a gyermekeket forró tea és sütemény várta, majd az est táncházzal zárult, melyben a talpalávalót a budapesti vendégek szolgáltatták.

/grace/