Karlovy Varyban bemutatták a magyar versenyfilmet

Összesen tizenhárom operatőr forgatta az Ernelláék Farkaséknál című magyar film egyes jeleneteit – közölte Hajdu Szabolcs, a film rendezője csütörtökön Karlovy Varyban az alkotás bemutatása előtti sajtótájékoztatón.

Az Ernelláék Farkaséknál volt sorrendben az utolsó alkotás, amelyet csütörtökön este vetítettek az 51. nemzetközi filmfesztivál versenyprogramja keretében Karlovy Varyban. A szekcióban 12 film versenyez a filmszemle fődíjáért, a Kristály Glóbuszért.
A fesztivál honlapja szerint a film szereplői „nagyon precízen vannak megrajzolva”, és az egy lakásban, egy napon lezajló beszélgetéseik „nagyon jól kimutatják megromlott kapcsolataik, a család működésképtelenségének a lényegét”.
„Egy évvel a film forgatása előtt írtam egy színdarabot, a forgatókönyv szövege lényegében azonos ezzel a szöveggel. A költségvetés kicsi volt, a film világában talán nincs is olyan darab, amelynek ilyen kicsi lett volna a költségvetése” – idézte Hajdu Szabolcs szavait a fesztivál honlapja. „Rajtunk kívül, akik itt ülünk, a stáb szinte minden tagja a diákom volt a Metropolitan Egyetemen. Ennek köszönhető, hogy összesen 13 operatőrünk volt. Amikor este meghajolunk a nézők előtt, érdekes lesz” – tette hozzá a rendező, aki színészként is szerepel a filmben. A film szereplői közt van felesége, Török-Illyés Orsolya és gyermekeik, Hajdu Lujza és Hajdu Zsigmond is.
A film olyan témákat is érint, amelyet a házaspár akkoriban élt át. „Nincs semmiféle határ aközött, ami már nagyon személyes lenne. Mindenről annyit mondunk, amennyit megér. Az ihletet a mi életünk adta, de megjelenik a filmben több olyan motívum és téma is, amelyekkel akkor foglalkoztunk, mint például a gyerekek nevelése vagy egy más családdal való együttélés külföldön. Ugyanakkor a film más házaspárok történeteit is tartalmazza” – magyarázta a filmet Hajdu Szabolcs.
A rendező szerint nehéz megmondani, mennyire tud bekerülni ez a független alkotás a magyar filmforgalmazásba. „Nálunk nincs olyan irigylésre méltóan széleskörű filmklubhálózat, mint Csehországban, ezért nehéz megmondani, hogy sikeres lesz-e a film, vagy sem. A film terjesztését legalább olyan kamara hangulatban kezdjük el, mint amilyen a forgatás volt. Kinyitjuk a lakást, és levetítjük néhány embernek” – mondta újságíróknak Hajdu Szabolcs Karlovy Varyban.
Az 51. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban szombaton este ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjkiosztással zárul.