Kárpátalja ma: Matl Péter szobrász

Munkácsi pedagógus családban született 1960 július 22-én.

1975-ben érettségizett a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában. Művészeti tanulmányait 1975 és 1979 között az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, mesterei Averkijeva Ljudmila és Bacsinszky József voltak. 1980-tól líceumi tanárként tevékenykedett, majd a Kárpátaljai Megyei Képzőművészeti Vállalat alkalmazta, mint dekoratőrt és képzőművészt. 1990-ben elnyerte az Ukrajnai országos szobrászati szimpózium díját Csernyihivben. 1996-ban első helyezett lett a magyarok honfoglalásának 1100. évfordulójára meghirdetett nemzetközi pályázaton. 1990 és 1997 között részt vett a püspökladányi, munkácsi és wagraini szobrászati szimpóziumokon. 1992-től 1997-ig a debreceni, zalaegerszegi, hajdúszoboszlói, makói és kárpátaljai művésztelepeken is dolgozott.
Alkotói tevékenységének elismeréseként, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. A kitüntetést Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola névadó ünnepségén vehette át.
Forrás: wikipedia.org