Kárpátaljai díjazottak az ünnepi rajzpályázat nyertesei között

A zászló és a címer a közösség összetartozásának jelképei, melyek számunkra magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományai mégis egységesek. A Magyar Országgyűlés március 16-át jelölte ki a magyar zászló és címer emléknapjául. Ugyanakkor a 2020-as esztendő a nemzeti összetartozás éve, valamint Zrínyi Miklós emlékév is egyben.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az emléknap alkalmából – a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő – valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdetett.

A pályázatok három témakörben (Magyar zászló és címer, „ÖSSZETARTOZUNK”, valamint „Zrínyi Miklós – a költő és a hadvezér”), illetve két műfajban (rajz és esszé), a rajzpályázat esetében hét, míg az esszépályázat esetében három korcsoportban kerültek kiírásra.

A rajzpályázat díjazottai között kárpátaljai diákok is szerepelnek. A helyezettek névsorát IDE kattintva tekinthetik meg.

Az esszépályázat feldolgozása folyamatban van.

Kárpátalja.ma