Kárpátaljai magyar doktoranduszok a XV. Tavaszi Szélen

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) 2012. május 17-20. között XV. alkalommal rendezte meg a Tavaszi Szél Konferenciát, aminek idén a győri Széchenyi István Egyetem adott otthont. A konferencián a Momentum Doctorandus két képviselője, Bátyi Szilvia és Fazekas Andrea tartott előadást.
Az ünnepélyes megnyitón Dr. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára tartott beszédet, majd Borkai Zsolt, Győr polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A Magyar Rektori Konferencia elnöke, Dr. Bódis József, valamint Dr. Szekeres Tamás, a Széchenyi István Egyetem rektora is üdvözölte a konferencián megjelenteket. A DOSZ nevében a szervezet elnöke, Bojárszky András mondott beszédet. Az ünnepi köszöntéseket követően állófogadáson vehettek részt a megjelentek.
A doktoranduszok által méltán kedvelt konferencián több mint száz előadó mutathatta be legfrissebb tudományos eredményeit a következő szekciókon belül: Agrár- és Környezettudomány, Állam- és Jogtudomány, Elméleti Orvostudományok és Egészségtudományok, Filozófia-, Pszichológia-, Neveléstudomány, Interdiszciplináris Felsőoktatás Kutatás, Irodalom- és Nyelvtudomány, Rendészettudomány, Közgazdaság-, Gazdálkodás- és Szervezéstudományok, Műszaki- Informatikai és Építészet tudomány, Történelemtudományok és Politikatudomány. Az előadásokon egy felszólalónak 15 perc állt rendelkezésére, valamint 5 perc vitában lehetőség nyílt a szekcióvezetőnek és a hallgatóságnak egyaránt feltennie a legfontosabb kérdéseit az előadást illetően.
A konferencia első napját egy táncos-zenés est zárta a helyi Bridge Klubban, ahol a DOSZ, a RODOSZ (Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége) és Momentum Doctorandus képviselői tartottak kötetlen beszélgetést a szakmai együttműködések lehetséges irányairól és s kapcsolattartás további formáiról.
A résztvevők a következő fakultatív programok egyikén is részt vehettek: Jedlik hagyaték megtekintése, wellness program, valamint városnézés Győrben.

Fazekas Andrea,
Momentum Doctorandus