Kárpátaljai portré: interjú Czébely Beátával

Czébely Beáta gyerekkora óta zongorázik. Tehetségével és szorgalmával már fiatalkorában is kitűnt diáktársai közül. Nemrégiben a Máltai Nemzetközi Zongoraversenyen harmadik helyet szerzett kategóriájában. A versenyről, eddigi életútjáról és terveiről beszélgettem vele.

– Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak!
– 1991. április 11-én születtem Kárpátalján, az egykori koronavárosban, Visken. Zenei tanulmányaimat hatévesen a helyi, Viski Művészeti Iskolában Fedorcsák Mária zongoratanárnő irányítása alatt kezdtem el, ezt követően a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába nyertem felvételt, ahol Gerhát László volt a tanárom. A középiskola befejezését követően, 2009-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lettem, olyan neves oktatók, mint Szokolay Balázs, Falvai Sándor és Hargitai Imre osztályában tanulhattam, s végzem jelenleg is tanulmányaimat zongoraművész-tanár szakon, immár végzősként.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a zenével, mi késztetett rá, hogy ezt a pályát válaszd?
– Gyermekkoromban több különböző terület is érdekelt, ettől függetlenül a zongorázás mindig központi szerepet töltött be az életemben. Zeneiskolásként rengeteg megyei, országos és nemzetközi versenyen vettem részt – valljuk be, tanárom fáradhatatlan munkájának, ösztönzésének és szüleim unszolásának köszönhetően –, melyeknek több ízben díjazottja is voltam. Így, mivel ez ennyire jól ment, nem is nagyon volt kérdés, hogy ezt a pályát választom.

– Mit jelent számodra a zene?
– A zene – amibe sok minden belefér, legyen az bármilyen, klasszikus zene, dzsessz, népzene vagy akár könnyűzene – mindig része volt az életemnek. Érdekes módon voltak bizonyos korszakaim, melyekhez egy-egy bizonyos szerző vagy műfaj különösen kötődött, de ahogy a gondolkodásom, felfogásom változik, úgy változik a zenei ízlésem is. Nagyon szeretem a dzsesszt és a népzenét is, de a klasszikus zene áll mégis legközelebb hozzám. Ami ebben a zenében – és a zenélésben – a legcsodálatosabb, hogy a hangok mögött mindig van a műveknek egy olyan belső világa, mondanivalója, amely olyan érzéseket mozgat meg vagy ébreszt fel az emberben, mint semmi más. Ezt a belső világot megsejteni, megérteni csodálatos érzés, s ha ezt az előadó még át is tudja adni, meg is tudja éreztetni közönségével, az az igazi előadó-művészet. Hallottam már néhány ilyen előadást, amikor valamilyen megmagyarázhatatlan dolog történik s az ember csak annyit érez, hogy megállt az idő.

– Melyek azok a művek, amelyek közel állnak hozzád és szívesen játszod őket?
– Az örök és legnagyobb kedvenc, amit állandóan játszok, az J. S. Bach. Most épp Mozartért rajongok, de természetesen a romantikus szerzőket is nagyon szeretem, Brahmsot, Chopint, vagy Rahmanyinovot különösen!

– Mivel foglalkozol, amikor nem zenélsz?
– A tanulás nagyrészt leköti minden időmet, az egyetemi órákon kívül a napi sok óra gyakorlás mellett kamarazenével is sokat foglalkozom, több különböző hangszeres partnerem is van, akikkel rendszeresen próbálunk vagy éppen felkészülünk valamilyen koncertre. Emellett több éve tanítok is, zeneiskolában és magántanárként egyaránt. Ha szabadidőm engedi, szívesen töltöm az időt kedvenc hobbitevékenységeimmel, zenehallgatással, gyöngyfűzéssel, rajzolással.

– Nemrégiben egy nagyon komoly nemzetközi zongoraversenyen vettél részt Máltán. Hogy zajlott a verseny, és hogyan sikerült kijutnod, mesélnél bővebben a versenyről?
– Egyetemi éveim alatt ez volt az első alkalom, hogy részt vettem egy nemzetközi versenyen. Tanáraimnak, Szokolay Balázs és Hargitai Imre biztatásának és persze óriási szakmai segítségének köszönhető, hogy felkészített a versenyre és rábeszélt, hogy adjam be a nevezésem. A több korosztálynak, kategóriának meghirdetett megmérettetésre több százan jelentkeztek. Az első forduló a hangfelvétel beküldése volt, a több száz jelentkezőből ez alapján választották ki a verseny résztvevőit. Ezután a helyszínen még két forduló következett, melyekben szabadon választott programot kellett játszanunk 25, illetve 30 percben. Erős, valóban nemzetközi mezőnyben kellett megmérettetnem, orosz, lengyel, kínai, holland versenyzők között. A zsűri szintén nemzetközi volt, 5 fő képezte: egy-egy máltai és azerbajdzsáni szakember, Karen Briscoe és Nazliya Yagubova, Milos Pavlovic, a Belgrádi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Karának professzora, valamint a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium professzora, Mihail Pethukov és a zsűri elnöke, a párizsi Conservatoire professzora, Pierre Rèach.
A 12 elődöntős résztvevőből legnagyobb meglepetésemre mindössze hárman jutottunk be a másnapi döntőbe, egy orosz, egy lengyel lány és harmadikként én. A verseny végkimenetele hasonló sorrendben alakult, az 1. díjat a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium növendéke, az orosz lány nyerte, második díjat a zsűri nem osztott ki, a harmadik díjat pedig megosztva nyertük, a lengyel versenyző és én.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
– A zsűri elismerése mellett tanulságos és érdekes volt, hogy ismeretlen, hasonló korosztállyal mérettethettem meg. Új ismeretségekkel, új kapcsolatokkal és rengeteg tapasztalattal, pozitív visszaigazolással gazdagodva térhettem haza.

– Visken születtél és éltél, férjed is viski, mit jelent számodra szülőhelyed?
– Bármerre is kerültem, utaztam életem során, szülőfalumba, Viskre mindig hazavágyok, érthető is, hiszen közeli családom, rokonaim is itt élnek. Az, hogy a férjem szintén viski, külön ajándék az élettől, hiszen ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazt jelenti mindkettőnknek, ha egy-egy ünnepkor bemegyünk a templomba, a falu határába betérve ugyanúgy megdobban a szívünk, amikor meglátjuk a viski hegyeket. Neki, s a családom többi tagjának egyébként hálával tartozom, s ezúton is köszönöm, hogy pályámon segítettek, támogattak, mellettem álltak.

– Milyen távlati céljaid vannak?
– Az idei Beethoven Budán háromnapos komolyzenei koncertsorozatnak, amely májusban kerül megrendezésre, én is szereplője leszek. Mivel végzős vagyok az egyetemen, még előttem áll év végén a zongora diplomakoncertem, melyre nagy erőkkel készülök, mellette pedig már újabb versenyterveim is vannak az idei és a jövő évre, amelyeken a közeljövőben szeretném magam kipróbálni.

Váradi Enikő
Kárpátalja.ma