Kárpátaljai portré: interjú Tarpai Viktóriával

„Nekünk itt van dolgunk. (…) Bár sokszor ütközünk falakba, de aztán mindig jön föntről egy erő, amely továbbvisz” – vallja a tehetséges kárpátaljai színésznő, aki a kínálkozó lehetőségek ellenére is szülőföldjén képzeli el jövőjét. Kárpátaljai portré címmel induló sorozatunk első riportalanya Tarpai Viktória. Vele beszélgettem életéről, legutóbbi szerepeiről, Kárpátaljáról.

– Mesélj a gyerekkorodról! Hol és mikor születtél? Hol végezted a tanulmányaidat?
– Nagymuzsalyban születtem egy tavaszi napon. Ott végeztem el az általános iskolát, a középiskolai tanulmányaimat pedig a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában. 2002-től 2005-ig a Pesti Magyar Színiakadémia diákja voltam, ott végeztem színész szakon.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a színművészettel?
– Tízéves voltam, amikor Vidnyánszky Éva néni és Vidnyánszky Attila elindította a gyermekstúdiót. Volt egy meghallgatás a beregszászi művelődési házban. Engem a szüleim vittek el oda. Ott nem mondtam el a verset, lámpalázam volt. Aztán a következő foglalkozáson Éva néni odajött hozzám, s neki már elmondtam a verset. Így kezdődött…
Hét évig voltam a gyermekstúdió tagja. 13 évesen bekerültem a Gyilkosság a Székesegyházban című előadás betlehemes keretjátékba mint Mária. Aztán 15 évesen beválogattak a Dorottya című darabba egy kisebb szerepre. A középiskola befejezése után egy évig segédszínész voltam a beregszászi színházban.

– Mióta vagy a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagja?
– Összességében nyolc éve vagyok tag, de az is lehet, hogy több.

– Játszol máshol is? Más társulatnak is tagja vagy?
– A budapesti Gózon Gyula Kamaraszínháznál részt vettem eddig két darabban. Tamási Áron Énekesmadarában és a Kakuk Marciban. A beregszászi társulattal fellépünk a Nemzeti Színházban és sok más városban Magyarországon, valamint Európa egy-két országában is megfordultunk már.

– Nemrégiben mutatták be a pesti Vigadóban a Nagy Zoltán Mihály nagysikerű regényéből készült előadást, A Sátán fattyát. A főszerepet, Tóth Eszti karakterét te játszod. Hogyan jött a felkérés?
Árkosi Árpád rendezte a darabot, aki anno az Üvegcipőt vitte színpadra nálunk, illetve a Gózon Gyula Kamaraszínházban az Énekesmadarat. Innen az ismeretségünk. Őt a Magyar Művészeti Akadémia felkérte arra, hogy minden hónapban egy élő író művét felolvasó-színházi darabként alkalmazza színpadra. Árpád nagyon megszerette Nagy Zoltán Mihály regényét. Úgy döntött, ha már dolgozunk vele, akkor éljen tovább ez a történet, és ne csak egy felolvasószínház keretein belül, hanem monodrámaként alkalmazzuk színpadra.

– Több helyen is be fogjátok mutatni?
Reményeink szerint igen. Januárban a Váci Dunakanyar Színházban. A Magyar Művészeti Akadémia pedig mindenképpen szeretne egy kárpátaljai turnét valamikor.

– Itthon nemrég volt a Zoltán újratemetve című darab premierje. Miről szól az előadás? Neked milyen szereposztás jutott?
A darab Kisszelmenc és Nagyszelmenc kettészakadásáról szól, valamint egy beteljesületlen szerelemről. Rómeó és Júlia a vasfüggöny két oldalán. A málenykij robot körüli világot és azt az érát foglalja össze. Ez egy dokumentumregényből készült darab, amelyet Zelei Miklós írt. Én a menyasszony szerepét kaptam benne. Kapusi Julit játszom, akinek az esküvőjén történik meg ez a tragédia. Elszakítják a szerelmétől, amibe aztán bele is hal.

A Sátán fattya és a Zoltán újratemetve is a kárpátaljai magyarság tragédiáját, a málenykij robot egyéni és közösségi traumáját mutatja be más-más aspektusban. Őseink történelmének egy darabját próbáltátok, próbáltad életre kelteni. Hogyan hatottak rád az előadások?
– Számomra mind a kettő megrázó volt. Annak idején Évike nénivel (Vidnyánszky Éva – a szerk.) minden évben foglalkoztunk a málenykij robot témájával. Nagyanyáink, nagyapáink meséltek róla; vannak rokonaim, akiket ez érintett. Valahányszor játsszuk, mindig átéljük.
Mivel idén van a „kicsi munka” 70. évfordulója, ezért többet foglalkoztunk vele. Fájdalmas és fontos része ez a kárpátaljai magyarságnak. Tudnia kell róla a fiatalságnak és mindenkinek. Sokat lehet belőle tanulni.

– Hogy fogadják külföldön a társulatot?
– Régóta járjuk Magyarországot, számtalan helyen megfordultunk már. Vannak helyek, ahová sokszor visszahívták a társulatot. Összességében nézve jól és szeretettel fogadnak, persze kivételek mindig akadnak…

– Nemcsak színházban, de filmvásznon is lehet találkozni veled. Milyen filmekben szerepeltél eddig?
Két kisebb filmben játszottam még az akadémiai évek alatt. Három évvel ezelőtt viszont A szarvassá változott fiú filmre vitele kezdődött meg, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett.

– Mikor mutatták be a filmet?
A premier nemrég volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Mindenféle hazabeszélés nélkül azt kell mondanom, hogy a magyar filmnek ez egy kiemelkedő alkotása. Juhász Ferenc szövege, a kollégáim játéka, Vidnyánszky Attila és a stáb munkája dicséretet érdemel. Megtiszteltetetés, hogy benne lehettem. Pici, de fontos szerep volt ez nekem.

– Milyen szakmai sikereket mondhatsz magadénak?
Két éve megkaptam a Teplánszky Katalin-díjat az Üvegcipőben nyújtott alakításomért. Az elismerést fiatal színészek kapják. A társulatunk részesült már elismerésekben, díjakban a kárpátaljai megyei vezetés részéről is. De az igazi siker mindig az, amikor a végén tapsol a közönség.

– Származott valamilyen előnyöd vagy hátrányod abból, hogy kárpátaljai vagy?
Fiatal voltam, amikor az akadémiára kerültem. Sok mindennel meg kellett birkóznom akkoriban. A tanulmányi vízumért való sorban állást, az ötször ötórás várakozásokat nehezen éltem meg. Féltem attól, hogy a csoporttársaim, a környezetemben élők hogyan fognak fogadni. De hála Istennek, nekem az akadémián csak előnyöm származott abból, hogy kárpátaljai magyar vagyok.

– Mit jelent számodra az, hogy kárpátaljai magyar vagy?
Kárpátaljai magyarnak lenni jó érzés, néha fájdalmas, nehéz és küzdelmes. Azonban ezt a küzdelmet nem adnám semmiért. Boldog vagyok, hogy ide születtem. Szeretek utazni, más országokkal és kultúrákkal megismerkedni, de kis idő elteltével hazavágyom. Szeretem Kárpátalját, sok érték és értékes ember van itt is.

– Itthon maradni vagy elmenni – örök dilemma. Nálad melyik oldalra dől a mérleg nyelve?
Az akadémia befejezése után sokan kérdezték, hogy miért nem próbálok meg ott elhelyezkedni színészként. Számomra egyértelmű volt, hogy haza fogok jönni. Nekem a színházat a beregszászi színház jelenti, ezen nőttem fel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy más színház számomra nem megfelelő!
15 éve szóba került a családban, hogy eladjuk a házat, és Magyarországra költözünk. Ez felvetődött ebben az évben is. Akkor is iszonyatosan érintett, és most is. Kárpátalján élni sokszor nehéz, de ettől izgalmas és szép.

– Mégis mi tart itt téged?
Nekünk itt van dolgunk, remélem! Nekünk ezt kell építeni, és nem szabad veszni hagynunk. Bár sokszor ütközünk falakba, de aztán mindig jön föntről egy erő, amely továbbvisz.

– Mik a további terveid?
Egyelőre játsszuk a meglévő darabokat, tesszük a dolgunkat. Folynak A Sátán fattya továbbjátszásának az előkészületei. Szeretnék egyszer majd családot. Jelenleg nagyobb távlati terveim nincsenek.

Pusztai-Tárczy Beatrix
Kárpátalja.ma